top of page

SZOLGÁLATUNK

AZÉRT HALT MEG MINDENKIÉRT, HOGY AKIK ÉLNEK, EZUTÁN NE MAGUKNAK ÉLJENEK, HANEM ANNAK, AKI ÉRTÜK MEGHALT ÉS FELTÁMADT.
- 2KOR 5,15 -

Amit csinálunk:

Jézus parancsának engedelmeskedve, igyekszünk a lehetőségeink szerinti legszélesebb körben, minden emberhez eljuttatni az evangéliumot. Ehhez utcai igehirdetéseket, közösségi házakban, meghirdetett bibliaórákat tartunk.
Isten irgalmas szívét tükrözve az elesettek, szenvedők felé, keressük a lehetőségét nehéz sorsú gyerekekhez, hajléktalanokhoz, szegényekhez eljuttatni az evangélium reménységét, akár szociális intézményeket felkeresve.
A személyes szolgálatokat a Biblia és keresztény kiadványok terjesztésére is használjuk.
Ezen kívül online tartalmak által törekszünk az evangélium megosztására, valamint a hívők hitének megerősítésére, felkészítésére az evangélium szolgálatára.

Nem gyülekezet vagyunk, hanem egy evangéliumi missziós szolgálat, amely a helyi gyülekezetek munkáját kívánja segíteni és támogatni, nem pedig helyettesíteni. Mindenben törekszünk a biblikus rendre, gyülekezeti kapcsolódásra és elszámoltathatóságra.

Jelenleg Nógrád megye nyugati részében végezzük a szolgálatunkat.

bottom of page