

HITVALLÁSUNK
RAGASZKODJUNK A REMÉNYSÉG HITVALLÁSÁHOZ TÁNTORÍTHATATLANUL,
MERT HŰ AZ, AKI ÍGÉRETET TETT.
- ZSID 10,23 -
Alább olvasható hitvallásunk, az 1689-es Londoni baptista hitvallás. Az általunk felhasznált magyar fordítás a 2010-es Spurgeon kiadó által megjelent fordítás, melynek megfogalmazását több helyen módosítottuk, az igei hivatkozásokat egyes helyeken bővítettük. Mind ezek a változtatások azonban, nem érintik az eredeti hitvallás teológiai tartalmát.
A hitvallás „nem Biblia, csak róla alkotott emberi vélekedés. Ezért bírálatra, javításra szorul. A bírálat azonban nem alapulhat arra, hogy az adott hitvallás megfelel-e annak a rendszernek, amit egy másik egyházi tanító az igaz tanításnak gondol. Felkészületlenül állunk veszedelmes tévtanításokkal, tanácstalanul a hitetlenség támadásával szemben; a felelősség helyét ötletek foglalták el és azt hisszük, hogy a fenyegető csődöt okos vagy szellemes elméletekkel kikerülhetjük. Egy menedékünk van: az, amelyet a reformátorok elénkbe írtak: kutassuk a Bibliát! A reformáció alapelve volt: ha valaki bennünket az írásból jobbról győz meg, annak engedünk! Ha valahol tévedünk szívesen javítjuk ki. De az érveket ne a mai, vagy múlt századok tekintélyeiből, hagyományaiból, hanem a Bibliából állítsák elénk bírálóink! A reformációnak van egy elve és egy ebből az elvből kialakított gyakorlata: Mindig újra vissza a Bibliához! Az egyházat szüntelen reformálni kell!"
Csia Lajos - bibliai káté előszava (nem szó szerinti idézet)
1. A Szentírás
1. A Szentírás az egyetlen kielégítő, biztos és tévedhetetlen gyűjteménye minden Isteni igazságnak, mely az üdvösséghez, a hithez és az engedelmes élethez szükséges. (1) Habár Isten a természet világossága, a teremtési és gondviselési munkái által, világos bizonyságát adja jóságának, bölcsességének és hatalmának, oly annyira, hogy az embernek azt fel nem ismerni megbocsáthatatlan vétek, mégis önmagukban ezek a bizonyságok nem elégségesek arra, hogy az üdvösséghez szükséges ismeretet nyújtsák Istenről és az Ő akaratáról. (2) Ezért tetszett az Istennek, hogy időről-időre, különböző formában és módon kijelentést adjon önmagáról és akaratáról egyháza számára. (3) Majd az igazság jobb megőrzése, terjesztése, valamint az egyház biztosabb megalapozása és vigasztalása végett, hogy megőrizze azt a test romlottságával, a Sátán és a világ rosszindulatával szemben, teljes mértékben írásban rögzítette kijelentett igazságát. Miután pedig Isten akarata kijelentésének korábbi módjai megszűntek, a Szentírás nélkülözhetetlenné vált az ember számára. (4)
1) 2Tim 3,14-17; Lk 16,29-31; 2Pt 1,3; Ef 2,20; Róm 1,16; Péld 30,5
2) Róm 1,19-21; Róm 2,14-15; Róm 1,32; Róm 2,1; Zsolt 19,1-3
3) Zsid 1,1; 1 Kor 1,21; 1Kor 2,13; Ám 3,7
4) Péld 22,19-21; Róm 15,4; 2Pt 1,19-20; Lk 1,3-4; Ézs 8,20; Jn 20,31
2. A Szentírás, vagyis Isten írott Igéje a következő könyvekből tevődik össze, melyek együttesen alkotják az Ó- és Újszövetséget:
Az Ószövetség könyvei:
Mózes öt könyve, Józsué könyve, Bírák könyve, Ruth könyve, Sámuel első és második könyve, Királyok első és második könyve, Krónikák első és második könyve, Ezsdrás könyve, Nehémiás könyve, Eszter könyve, Jób könyve, Zsoltárok könyve, Példabeszédek könyve, Prédikátor könyve, Énekek Éneke, Ézsaiás próféta könyve, Jeremiás próféta könyve, Jeremiás siralmai, Ezékiel próféta könyve, Dániel próféta könyve, Hóseás próféta könyve, Jóel próféta könyve, Ámósz próféta könyve, Abdiás próféta könyve, Jónás próféta könyve, Mikeás próféta könyve, Náhum próféta könyve, Habakuk próféta könyve, Zófóniás próféta könyve, Aggeus próféta könyve, Zakariás próféta könyve, Malakiás próféta könyve.
Az Újszövetség könyvei:
Máté evangéliuma, Márk evangéliuma, Lukács evangéliuma, János evangéliuma, Az Apostolok Cselekedetei, Pál levelei: a rómaiakhoz, első és második levele a korinthusiakhoz, a galatákhoz, az efézusiakhoz, a filippiekhez, a kolosséiakhoz, első és második levele a thesszalonikaiakhoz, első és második levele Timóteushoz, Tituszhoz, Filemonhoz, A zsidókhoz írt levél, Jakab levele, Péter első és második levele, János három levele, Júdás levele, A Jelenések könyve
Ezek a könyvek mind Isten ihletése által lettek közölve az ember életének és hitének zsinórmértékéül. (5)
5) 2Tim 3,16, 2Móz 19,9; 2Sám 23,2; Ézs 1,2; Jer 1,9; 2Pt 1,20-21; Zsid 1,1; Lk 10,16; Mt 10,20; 1Thessz 2,13; 1Kor 2,13
3. Az úgynevezett apokrif írások nem ihletettek, ezért nem kerültek bele a Szentírásba. Így nincsen tekintélyük Isten gyülekezete számára, és éppen úgy kell őket kezelni, mint egyéb, emberek által létrehozott írásokat. (6)
6) Lk 24,27.44; Róm 3,2; 2Pt 1,21
4. A Szentírás önmagában hordja tekintélyének alapját, amiért hinni kell benne. Nem függ egyének vagy az egyház tanúbizonyságától. Az, hogy Isten, aki maga az igazság, a szerzője, adja tekintélyét. Azért kell elfogadnunk, mert Isten Igéje. (7)
7) 1Thessz 2,13; 2Tim 3,16; 2Pt 1,19-21; 1Jn 5,9
5. Isten népének tanúsága is arra ösztönöz és indít bennünket, hogy a Szentírást nagyra értékeljük és tiszteljük. Ugyanúgy hatással lehet ránk a Szentírás természete – tartalmának mennyei eredete, hitelveinek hatása, stílusának magasztossága, alkotó részeinek egybehangzó volta, a tény, hogy Isten dicsőségét ragyogtatja fel minden sora, valamint az ember üdvözítésének egyedüli útjáról adott teljes kijelentése. Sok más összehasonlíthatatlan kiválósága és teljesen tökéletes volta, bőséges bizonyítékul szolgálnak arra nézve, hogy ez Isten Igéje. Elismerjük ugyanakkor, hogy isteni tekintélye és tévedhetetlen igazsága felőli meggyőződésünk és megbizonyosodásunk nem a saját érdemünk, hanem a Szentlélek belső munkájából fakad, aki az Igével és az Ige által bizonyságot tesz a szívünkben. (8)
8) Jn 16,13.14; 1Kor 2,10-12; 1Jn 2,20.27; Jn 16,13.14; Róm 8,16
6. Isten az Ő dicsőségére, az ember üdvösségére, hitére és életére vonatkozó rendelkezéseket egyértelműen megfogalmazza a Szentírásban, vagy ez a rendelkezés jó és szükségszerű következtetés által megállapítható a Szentírásból, amelyhez semmilyen időben nem szabad semmit hozzátenni, legyen az a Lélek új kijelentése vagy emberek hagyománya. (9) Ugyanakkor azt is belátjuk, hogy a Szentlélek megvilágosító munkája szükséges az Írás kijelentéseinek üdvözítő megértéséhez. (10) Léteznek az istentiszteletet vagy az egyházkormányzást illető, az emberi tevékenységre és társadalomra vonatkozó kérdések, amelyeket keresztyén alapelvekkel kell szabályozni, az Ige általános szabályai szerint, amelyeknek mindig engedelmességgel tartozunk. (11)
9) 2Tim 3,15-17; Gal 1,8-9; 2Th 2,2 Jel 22,18-19
10) Jn 6,45; 1Kor 2,9-12
11) 1Kor 11,13.14; 1Kor 14,26.40
7. A Szentírás nem minden rendelkezése egyformán világos önmagában vagy nem egyformán érthető mindenkinek. (12) Mégis, azok az alapelvek, amelyeket az üdvösség végett szükséges ismerni, hinni és megtartani, annyira világosan meg vannak határozva és magyarázva a Szentírás egyik vagy másik helyén, hogy nem csak a tanultak, de a tanulatlanok is eljuthatnak ezek elégséges megértésére. (13)
12) 2Pt 3,16
13) Zsolt 119,105.130
8. Az Ószövetség héber (Isten ókori népének anyanyelve), (14) és az Újszövetség görög (megírása idejében a legismertebb nyelv volt a nemzetek közt) eredeti szövege közvetlenül Isten által ihletett és az Ő páratlan gondoskodása és gondviselése folytán minden korszakon át tisztán megőrződött. Ezért hitelességre nézve, minden vallási vitában az Egyháznak rá kell hivatkoznia. (15) Minden népnek joga van a Szentíráshoz és Isten rendelése is az, hogy az emberek olvassák, (16) kutassák (17) azt az Ő félelmében. Mivel azonban az eredeti héber és görög nyelv csak kevesek számára érthető, a Szentírást le kell fordítani minden nemzet saját nyelvére, (18) hogy ezáltal Isten Igéje lakozhasson gazdagon mindenkiben, hogy az emberek Neki elfogadható módon tisztelhessék az Urat, és az Szentírásból békességes tűrést és vigasztalást nyerhessenek, hogy megmaradhassanak reménységükben. (19)
14) Róm 3,2
15) Ézs 8,20
16) 2 Krón 6,33; Acs 15,15; Mt 28,19
17) Jn 5,39
18) 1Kor 14,6.9.11.12.24.28
19) Kol 3,16; Róm 15,4
9. A Szentírás értelmezésének tévedhetetlen mércéje maga a Szentírás. Tehát, amikor kérdéses valamely igehely igazi és teljes értelme, amely nem sokféle, hanem egy, ennek értelmét más, világosabban (20) kijelentett igehely által kell megkeresni.
20) Gal 1,6-7; Zsolt 12,6
10. A legfelsőbb döntőbíró, amely által a vallásos vitákat tisztázni, a zsinatok végzéseit, az ókori írók véleményeit, az emberek tanításait, személyes kijelentéseket vizsgálni kell, nem lehet más, csak a Szentlélek által adatott Szentírás. Az ilyen módon adatott Szentírás, melynek ítélethozatalában megnyugodhatunk, és amelyből hitünk végső soron nyeri bizonyosságát. (21)
21) Mt 22,29-32; 2Pt 1,20-21; 2Pt 2,1-2; Acs 28,23.25; Ef 2,20.
2. Isten és a Szentháromság
1. Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen élő és igaz Isten. (1) Létezése önmagában és önmagától van. (2) Végtelen, lényében és tökéletességében. Lényegét önmagán kívül senki sem képes felfogni. (3) Tiszta szellem, (4) láthatatlan, nincs teste vagy részei. Halhatatlan, hozzáférhetetlen világosságban lakozik, (5) változhatatlan, (6) mérhetetlen, (7) örök, (8) felfoghatatlan, mindenható, (9) minden szempontból végtelen. Ő a legszentebb, (10) a legbölcsebb, a legszabadabb és a legteljesebb. Mindent saját, változhatatlan és legigazságosabb akaratának (11) tanácsvégzése, azaz terve és célja szerint cselekeszik, az Ő saját dicsőségére. (12) A legszeretetteljesebb, legkegyelmesebb, legkönyörülőbb, bővelkedik jóságban és igazságban, megbocsátja a gonoszságot, elfedezi a vétket és bűnt, megjutalmazza azokat, akik kitartóan keresik Őt, (13) de Aki ugyanakkor a legigazabb és legrettenetesebb az Ő ítéleteiben, (14) a bűnt gyűlöli (15) és semmiképpen nem menti fel a bűnöst. (16)
1) 1Kor 8,4-6; 5Móz 6,4; 5Móz 4,35; Ézs 44,6.8; Ézs 45,5; 1Thessz 1,9
2) Jer 10,10; Ézs 48,12; 2Móz 3,14
3) Zsolt 139,7-10; Róm 11,33-36; Jób 9,10
4) Jn 4,24
5) 1Tim 1,17; 5Móz 4,15-16; 1 Tim 6,15-16; Kol 1,15
6) Mal 3,6; Jak 1,17
7) 1Kir 8,27; Jer 23,23.24; Jób 11,7-9
8) Zsolt 90,2; Jer 10,10
9) 1Móz 17,1; Jel 4,8; Zsolt 145,3; Jób 11,7-9; Jób 26,14
10) Ézs 6,3
11) Zsolt 115,3; Ézs 46,10; Róm 16,27; Júd 25; Zsolt 147,5
12) Péld 16,4; Róm 11,36, Ef 1,11
13) 2Móz 34,6-7; Zsid 11,6
14) Neh 9,32-33
15) Zsolt 5,5-6; Hab 1,13
16) 2Móz 34,7; Náh 1,2-3
2. Isten önmagában és önmagától, teljes élettel, (17) dicsőséggel, (18) jósággal (19) és boldogsággal bír. Ő egyedül önmagában és önmagának teljesen elégséges, nem szorul rá egyetlen általa alkotott teremtményre sem, nem nyer semmilyen dicsőséget belőlük. (20) Ellenkezőleg, inkább saját dicsőségét mutatja meg bennük, általuk, irántuk és rajtuk keresztül. Ő egyedül minden létező forrása, Akitől, Aki által, Akire nézve vannak és tartatnak fenn mindenek. (21) Neki tökéletesen szuverén joga van a létezők fölött, hogy azt tegyen általuk, értük vagy velük, ami Neki tetszik. (22) Az Ő tekintete előtt minden nyílt és nyitott, (23) tudása végtelen, csalhatatlan és teremtményeitől független. Ezért számára semmi sem véletlen vagy bizonytalan. (24) Minden tanácsvégzésében, minden munkájában (25) és minden parancsolatában, a legszentebb. Őt illeti meg angyalok, emberek és minden más teremtmény részéről mindenféle imádat, tisztelet és engedelmesség, amellyel, mint teremtmények Teremtőjüknek tartoznak és minden egyéb, amelyet tetszése szerint megkíván tőlük. (26)
17) Jn 5,26
18) Zsolt 148,13; Acs 7,2
19) Zsolt 119,68
20) Jób 22,2-3; 1Tim 6,15; Róm 9,5; Acs 17,24,25
21) Róm 11,34-36; Jel 4,11
22) Dán 4,25.34.35; Dán 6,27; Zsolt 135,6
23) Zsid 4,13
24) Ez 11,5; Acs 15,18; Róm 11,33.34
25) Zsolt 145,17
26) Zsolt 96,9; Mt 4,10; Jel 5,12-14
3. Három isteni személy alkotja az Istenséget – az Atya, a Fiú, és a Szentlélek. (27) Lényegükben és hatalmukban egyek és öröktől fogva léteznek, kezdet nélküliek. Ezzel az igazsággal és Isten Igéjével összhangban, egyetlen Istenben hiszünk, aki egyetlen lényeg, s akiben e három szétválaszthatatlan személy egyenlőképp teljes birtokosa az isteni lényegnek. (28) Különböznek bizonyos sajátos és jellemző tulajdonságokban, valamint személyes viszonyukban, de ez a megkülönböztetés nem osztja Istent három részre, ez a három személy alkotják az egyetlen Istent. Az Atya nem származott és nem keletkezett semmilyen más lényből, amely életre hívta volna Őt. Atyja a Fiúnak, aki szintén öröktől való és általa fogantatott. (29) A Szentlélek pedig az Atyától és Fiútól veszi eredetét. (30) A Szentháromság tan az Istennel való egész közösségünk és a Tőle való megnyugtató függésünk alapja.
27) 1Jn 5,7; Mt 28,19; 2Kor 13,13; Mt 3,16-17
28) 2Móz 3,14; Jn 14,11; 1Kor 8,6; Jel 4,9
29) Jn 1,14.18; Jn5,26
30) Jn 15,26; Gal 4,6; Jn 16,7; Róm 8,9-11
3. Isten örökkévaló végzései
1. Isten, akaratának végtelenül bölcs és szent tanácsvégzése szerint, szabadon és változhatatlanul, öröktől fogva előre elrendelt önmagában mindent, aminek valaha is történnie kell. (1) Tette ezt úgy, hogy ugyanakkor Isten nem szerzője a bűnnek, a vétkesek felelősek az elkövetett bűneikért. (2) Teremtményeit nem kényszeríti, hogy akaratuk ellenére cselekedjenek, és az ok és okozat törvényét nem törölte el. (3) Mindezen dolgok elrendelésében Isten bölcsessége, hatalma és tervének véghezvitelében tanúsított hűsége mutatkozik meg. (4)
1) Ézs 46,10; Ef 1,11; Zsid 6,17; Róm 9,15.18
2) Jak 1,13-17; 1Jn 1,5
3) Acs 4,27.28; Acs 2,23; Jn 19,11; Mt 17,12
4) 4Móz 23,19; Ef 1,3-5.11; Péld 16,33; Róm 11,33
2. Noha Isten mindent ismer, ami az összes elképzelhető körülmények között megtörténhet és megvalósulhat, (5) mégis eleve elrendelése nem ezen dolgok előre tudásán alapszik. És nem is azért rendelte el azokat, mert bizonyos feltételek között mindenképpen megvalósultak volna. (6)
5) Acs 15,18
6) Róm 9,11-18; 1Sám 23,11,12
3. Isten egyeseket Jézus Krisztus által és örök végzése szerint predesztinált vagy eleve elrendelt az örök életre (7) dicsőséges kegyelmének magasztalására. (8) Másokat bűneik cselekvésében hagyott jogos kárhoztatásukra, dicsőséges igazságának magasztalására. (9)
7) 1Tim 5,21; Mt 25,34.41; Acs 13,48;
8) Ef 1,5-6
9) Róm 9,22-23; Júd 4; Péld 16,4
4. Azoknak az embereknek és angyaloknak a sorsa, akikre Isten predesztinációja, eleve elrendelése, vonatkozik, megváltoztathatatlan, számuk annyira meghatározott, hogy sem nem növelhető, sem nem csökkenthető. (10)
10) Jn 13,18; 2Tim 2,19
5. Akiket Isten az életre predesztinált, azokat kiválasztotta a világ alapjának megvetése előtt, örök és változhatatlan céljának, akaratának titkos tanácsvégzése és jótetszése szerint. Isten kiválasztotta őket Krisztus által az örökkévaló dicsőségre, kizárólag ingyen kegyelméből és szeretetéből (11) anélkül, hogy a teremtmény részéről bármi is közre játszott volna választásában. (12)
11) Ef 1,4-12; Róm 8,30; 2Tim 1,9; 1Thessz 5,9
12) Róm 9,13-16; Ef 2,5.12
6. Isten nem csak azt határozta meg, hogy a kiválasztottak részesei legyenek dicsőségének, akarata örök és teljesen szabad célkitűzése által, hanem eleve elrendelte a megvalósulás eszközeit is. (13) Ennek értelmében a kiválasztottakat, akik Ádámban elbuktak: Krisztus váltja meg, (14) hatékonyan elhívja a Krisztusba vetett hitre, Szentlelkének egy meghatározott időpontban elvégzendő munkáján keresztül, megigazítja, fiaivá fogadja, megszenteli, (15) és megőrzi őket hatalmával, hit által az üdvösségre. (16) Senki más, csupán a választottak részesülnek Krisztus megváltásában, hatékony elhívásban, megigazulásban, örökbefogadásban, megszentelődésben és üdvösségben. (17)
13) 1Pt 1,2; 2Thessz 2,13; Róm 8,28
14) 1Thessz 5,9-10
15) Róm 8,30; 2Thessz 2,13; Ef 1,4-5; Ef 2,10; Tit 2,14
16) 1Pt 1,5
17) Jn 10,26; Jn 17,9; Jn 6,64-65; Mt 11,25-26; 1Jn 2,19
7. A kiválasztás és eleve elrendelés tana Isten mélységes titka. Különleges óvatossággal, gondossággal kell kezelnünk, hogy Istennek az Igében kijelentett akaratára figyelő és annak engedelmeskedő emberek, megbizonyosodjanak elválasztottságukról, hatékony elhívásuk bizonyossága alapján. (18) Így az eleve elrendelés tana okot szolgáltat Isten dicséretére (19) és az iránta érzett tiszteletet és csodálatot növeli. Alázatot (20) és szorgalmat ébreszt az emberben, és bőséges vigasztalásul szolgál azok számára, akik őszintén engedelmeskednek az evangéliumnak. (21)
18) 1Thessz 1,4-5; 2Pt 1,10; Róm 8,33; Róm 9,20; 5Móz 29,29
19) Ef 1,6; Róm 11,5.6.20.33
20) Róm 11,5.6.20
21) Lk 10,20
4. Teremtés
1. Kezdetben úgy tetszett az Atya, Fiú és Szentlélek Istennek, (1) az Ő örök hatalma, (2) bölcsessége és jósága dicsőségének kinyilatkoztatására, hogy hat nap alatt megteremtse, megalkossa a világot, és mindent, ami benne van, akár láthatókat, akár láthatatlanokat, és minden, amit teremtett igen jó volt. (3)
1) 1Jn 1,2-3; Zsid 1,2; Jób 26,13
2) Róm 1,20;
3) Kol 1,16; 1Móz 1,31; Zsid 11,3; Acs 17,24
2. Miután Isten minden teremtményt megalkotott, megteremtette az embert, férfivá és nővé. (4) Isten az embereknek értelmes és halhatatlan lelket adott, (5) és minden tekintetben lehetővé tette, hogy Őérte élhessék életüket, amire teremtettek. Képmására alkotta meg őket, vagyis ismerettel, igazsággal és szentséggel ruházta fel őket. (6) Az isteni törvények szívükbe lettek írva, (7) és hatalmukban állt azoknak betöltése. Azonban a vétkezés lehetősége is megmaradt, mivel szabad akaratot kaptak, ami változásnak volt kitéve. (8)
4) 1Móz 1,26.27;
5) 1Móz 2,7; Préd 12,9; Mt 10,28
6) Préd 7,29; 1Móz 1,26; Kol 3,10; Ef 4,24
7) Róm 2,14-15
8) 1Móz 3,6
3. Isten törvénye ugyan bele lett írva az első emberpár szívébe, de ezzel egyidejűleg egy külön figyelmeztetést is kaptak: a jó és gonosz tudásának fájáról nem volt szabad enniük. (9) Az Istennel való közösségükben boldogok voltak, amíg engedelmeskedtek, és uralkodtak a teremtmények fölött. (10)
9) 1Móz 2,17
10) 1Móz 1,26.28; 1Móz 3,8-11.23
5. Isten gondviselése
1. Isten, minden dolog jó Teremtője, végtelen hatalmával és bölcsességével minden teremtményt és dolgot a legnagyobbtól a legkisebbig (1) fenntart, irányít, elrendel és kormányoz, (2) végtelenül bölcs és szent gondviselésével, teremtettségük célja felé. Az Ő tévedhetetlen előre tudása, változhatatlan terve és akarata szerint kormányoz mindent, bölcsessége, hatalma, igazságossága, határtalan jósága és irgalma dicsőségének magasztalására. (3)
1) Zsid 1,3; Jób 38,11; Ézs 46,10.11; Zsolt 135,6
2) Acs 17,25.26.28; Mt 10,29-31
3) Ef 1,11; Dán 4,31-32; Zsolt 104,24; Zsolt 145,17; Ézs 63,14; Ef 3,10; Róm 9,17
2. Noha Isten, előre tudásával és elrendelésével összefüggésben minden változhatatlanul és tévedhetetlenül beteljesedik, (4) úgyhogy semmi sem történik véletlenül senkivel vagy az Ő gondviselésén kívül, (5) mégis gondviselése folytán úgy rendeli el az eseményeket, hogy e közben az ok-okozati törvényszerűségek, természetük szerint, akár szükségszerűen, akár szabadon vagy véletlenszerűen bekövetkezzenek. (6)
4) Acs 2,23
5) Péld 16,33; 2Móz 21,13
6) 1Móz 8,22; Jer 31,35; 5Móz 19,5; 1Kir 22,28.34; Ézs 10,6-7
3. Isten gondviselése általában eszközök által (7) valósul meg, noha nincs rájuk utalva, akár azok nélkül (8) azokon túlmenően, (9) vagy azok ellenére munkálkodhat. (10)
7) Acs 27,31.44; Ézs 55,10-11; Mt 4,4
8) Hós 1,7
9) Róm 4,19-21; 2Kir 6,6; 4Móz 22,28
10) Dán 3,27; Acs 16,26
4. Isten mindenható ereje, kikutathatatlan bölcsessége és végtelen jósága olyan messzemenően megnyilvánul gondviselésében, hogy meghatározott akarata és terve kiterjed mind az ember bűnesetére, mind az angyalok és emberek egyéb bűnös cselekedeteire. (11) Ez nem jelenti azt, hogy beleegyezését adná a bűn véghezviteléhez, hiszen sokféle módon, bölcsen és hatalmasan korlátozza, és egyéb visszatartó eszközökkel is ellenőrzés alatt tartja a bűnt. (12) Ezeket a különféle korlátozásokat Isten úgy szabta meg, hogy legszentebb céljait megvalósíthassa. (13) Mégis, minden teremtmény bűnössége kizárólag saját magából ered és nem Istentől, aki teljesen szent és igazságos, aki nem szerzője vagy jóváhagyója a bűnnek és soha nem is lehet az. (14)
11) Róm 11,32-34; 2Sám 24,1; 1Krón 21,1; 1Kir 22,22-23; 1Krón 10,4.13.14; 2Sám 16,10; Acs 2,23
12) 2Kir 19,28; Zsolt 76,10; Acs 14,16
13) 1Móz 50,20; Ézs 10,6.7.12
14) Zsolt 50,21; 1Jn 2,16; Jak 1,13.14.17
5. Isten, aki bölcs, igazságos és kegyelmes, időnként megengedi, hogy gyermekei különféle kísértésekbe essenek és kiszolgáltatja őket szívük romlottságának, hogy egyrészt megfenyítse őket elkövetett bűneikért, másrészt, hogy alázatosságra tanítsa őket, megmutatva a gonosz rejtett hatalmát és csalárdságát szívük mélyén. Az a célja, hogy felismerjék Istenre való folyamatos ráutaltságukat, hogy tőle várják a támogatást, és hogy a jövőben éberebben figyeljenek a bűnt előidéző helyzetekre, valamint egyéb igaz és szent célok érdekében. (15) Így tehát bármi, ami választottjaival történik, az Ő akaratából, az Ő dicsőségére és választottjai javára történik. (16)
15) 2Krón 32,25.26.31; 2Kor 12,7-9; 2Sám 24,1; Zsolt 77,3.12.14; Mk 14,66-72; Jn 21,15-17
16) Róm 8,28.
6. Isten, mint igaz bíró, az istentelen és gonosz emberekkel másképpen bánik. Bűneikért vaksággal és szívük keménységével bünteti őket. (17) Visszatartja tőlük kegyelmét, ami megvilágosíthatta volna értelmüket és szívüket befolyásolhatta volna (18), és időnként vissza is vonja tőlük a korábban nekik adott ajándékokat. (19) Kiteszi őket olyan dolgoknak, melyeket romlott szívük bűnre való alkalomként használ fel. (20) Kiszolgáltatja őket romlott természetüknek, a világ kísértéseinek és a Sátán hatalmának. (21) Végül így, azon befolyások hatására, amelyeket Isten egyesek szívének megpuhítására használ, ezek még inkább megkeményítik magukat. (22)
17) Róm 1,24-28; Róm 11,7-8; 2Móz 7,3
18) 5Móz 29,4;
19) Mt 13,12; Mt 25,29
20) 5Móz 2,30; 2Kir 8,12.13; Ézs 8,14
21) Zsolt 81,12-13; 2Thessz 2,10-12
22) 2Móz 8,15.32; Ézs 6,9-10; 1Pt 2,7-8; 2Kor 2,15-16; Acs 28,26-27
7. Isten általános gondviselése minden teremtményére kiterjed, egyházára azonban különös gondja van. Minden, ami történik, gondviselése által és egyháza javára van. (23)
23) Ézs 43,3-5; Ám 9,8-9; 1Tim 4,10; Róm 8,28
6. Az ember bűnesete: a bűn és büntetése
1. Noha Isten igaznak és tökéletesnek teremtette az embert és egy igazságos törvényt adott neki, amely életet biztosított számára, ameddig engedelmeskedett annak, noha figyelmeztette őt arra, hogy az engedetlenség halált eredményez, Ádám nem élt sokáig ebben a kiváltságos állapotban. (1) A Sátán tőrbe ejtette Évát, ő bűnbe vitte Ádámot, aki szabadakaratából, minden kényszertől mentesen, szándékosan megszegte a teremtés törvényét és ellenszegült a nekik adott parancsnak, miszerint ne egyenek a tiltott gyümölcsből. Tetszett az Istennek, saját bölcs és szent tanácsvégzése szerint, hogy megengedje, hogy vétkezzenek, dicsőségének munkálására rendelve azt. (2)
1) 1Móz 2,16-17
2) 1Móz 3,12-13; 2Kor 11,3; Róm 11,32
2. A bűnbeesés következtében ősszüleink kiestek eredendő igaz voltjukból, és Istennel való közösségükből. Bűnük részeseivé váltunk mi is, és a halál uralma mindenkire kiterjedt. (3) Minden ember meghalt bűneiben, (4) és teljesen megromlott teste és lelke minden részében. (5)
3) Róm 3,23; 1Móz 3,6-8; Préd 7,29
4) 1Móz 2,17; Róm 5,12-21; Ef 2,1
5) Tit 1,15; 1Móz 6,5; Jer 17,9; Róm 3,10-19
3. Mivel ők képezték az egész emberiség gyökerét, és Isten rendeléséből annak képviseletében álltak, bűnösségük és megromlott természetük továbbadódott az összes, természetes úton tőlük származó utóduknak. (6) Ezért minden ember bűnben fogan (7) és természeténél fogva a harag fia, (8) a bűn szolgája, a halálnak (9) és minden egyéb lelki, jelenlegi és örök nyomorúságnak alá van rendelve, hacsak az Úr Jézus Krisztus meg nem szabadítja őt. (10)
6) Róm 5,12-19; 1Kor 15,21.22.45.49; 1Móz5,3
7) Zsolt 51,7; Jób 14,4; Jób 15,14
8) Ef 2,3
9) Róm 6,20; Róm 5,12.15.19
10) Zsid 2,14-15; 1Thessz 1,10
4. Ebből az eredendő romlottságból – ami miatt minden jótól idegenkedünk, annak ellenszegülői, arra képtelenek, és minden gonoszságra hajlamosak lettünk – (11) fakad minden tényleges bűnünk. (12)
11) Jak 1,14-15; Mt 15,19
12) Róm 8,7; Kol 1,21; Ef 2,2-3; Róm 5,6; Róm 7,18; 1Móz 6,5; Róm 3,10-12 1Móz 8,21
5. Földi életük ideje alatt a romlott természet megmarad az újjászületett emberekben is, (13) és noha Krisztus által ugyan kegyelmet nyert és halálra adatott, mégis maga a romlott természet és minden abból eredő indulat tényleges bűnnek minősül. (14)
13) Préd 7,20; Róm 7,14-25; 1Jn 1,8; Jak 3,2; Péld 20,9; Gal 5,17; Ef 4,18
14) Róm 7,23-25; 1Jn 3,4; Gal 3,10; Róm 6,23; Jsir 3,39
7. Isten szövetsége
1. A szakadék Isten és teremtménye között olyan nagy, hogy bár az ember értelemmel van felruházva és tudja, hogy engedelmességgel tartozik Teremtőjének, az élet jutalmát saját erejéből sosem nyerhette volna el, ha az Isten önként nem ereszkedett volna le hozzá. Tetszett neki, hogy ezt szövetség formájában fejezze ki. (1)
1) Ézs 40,13-17; Jób 9,32-33; Zsolt 113,5-6; Jób 22,2-3; Jób 35,7-8; Lk 17,10; Acs17,24-25
2. Továbbá, mivel a bűneset következtében az ember az Isten törvényének átka alá került, úgy tetszett az Úrnak, hogy kegyelmi szövetséget kössön, (2) amiben Jézus Krisztus által szabadon felajánlja a bűnösöknek az életet és az üdvösséget, Őbenne való hitet követelve, hogy üdvözüljenek, (3) és ígéri a Szentlelket mindazoknak, akik örök életre vannak kiválasztva, hogy segítségével hajlandók és képesek legyenek hinni. (4)
2) 1Móz 2,17; Gal 3,10-12; Róm 3,20-22; Róm 5,12-20
3) Róm 8,3; Mk 16,15-16; Jn 3,16
4) Ez 36,26-27; Jn 6,44-45
3. Ez a szövetség az evangélium által lett kinyilatkoztatva; elsőként Ádám számára az üdvösség ígéretében az asszony magva által, (5) és később további részletekben, amíg ennek teljes feltárulása befejezetté nem vált az Újszövetségben; (6) aminek alapja azon örök szövetségkötés, amely az Atya és a Fiú között jött létre a választottak megváltására; (7) és az elbukott Ádám minden utóda, aki valaha is üdvözült, kizárólag ennek a szövetségnek a kegyelme által nyert életet és áldott halhatatlanságot, mivel az ember most már teljességgel képtelen arra, hogy elfogadhatóvá váljon Isten előtt azon feltételek alapján, amelyeken Ádám az ő ártatlan állapotában állt. (8)
5) 1Móz 3:15
6) Zsid 1:1
7) 2Tim 1:9; Tit 1:2
8) Zsid 11:6,13; Róm 4:1,2 stb.; ApCsel 4:12; Jn 8:56
8. Krisztus, a közbenjáró
1. Tetszett az Istennek, örökkévaló terve szerint, hogy kiválassza és elrendelje az Úr Jézust, egyszülött Fiát, a kettejük között létesített szövetségnek megfelelően közbenjárónak Isten és ember között, (1) valamint Prófétának, (2) Papnak (3) és Királynak, (4) egyháza fejének és Üdvözítőjének, (5) minden dolog örökösének (6) és az egész világ Bírájának. (7) Még az örökkévalóságban ajándékozott az Úr Jézusnak egy népet. E néphez tartozókat az Úr Jézus megváltja, elhívja, megigazítja, megszenteli és megdicsőíti az idők során. (8)
1) Ézs 42,1; 1Pt 1,19-20; 1Tim 2,5
2) Acs 3,22
3) Zsid 5,5-6
4) Zsolt 2,6; Lk 1,33
5) Ef 1,22-23; Ef 5,23; Ézs 55,4-5
6) Zsid 1,2
7) Acs 17,31
8) Ézs 53,10; Jn 17,6; Róm 8,30; Jn 3,16; 1Tim 2,6; 1Kor 1,30
2. Isten Fia, a Szentháromság második személye. Igaz és örökkévaló Isten, „az Atya dicsőségének kisugárzása”, lényegére nézve egy az Atyával és vele mindenben egyenlő, aki a világot alkotta, aki fenntart és kormányoz mindent, amit megalkotott. Az idők teljességében felvette magára az emberi természetet minden lényeges tulajdonságával és gyarlóságaival, (9) a bűnt kivéve. (10) A Szentlélek által fogant szűz Mária méhében, akire a Szentlélek leszállt és a Magasságos ereje árnyékolta be, és így az Írások szerint a Fiú egy Júda törzséből való asszonytól született, aki Ábrahám és Dávid leszármazottja volt. (11) Így vált lehetővé, hogy két különböző, teljes és tökéletes természet, elválaszthatatlanul összekapcsolódott anélkül, hogy összekeveredtek vagy összeolvadtak volna. Az Isten Fia tehát valóságos Isten, és valóságos ember, mégis az egy Krisztus, az egyedüli közbenjáró Isten és ember között. (12)
9) Jn 1,1.14; Gal 4,4; 1Jn 5,20; Fil 2,6; 1Pét 3,18; 1Tim 3,16
10) Róm 8,3; Zsid 2,14-17; Zsid 4,15
11) Mt 1,22-23; Lk 1,27.31.35; Róm 1,3,4
12) Róm 9,5; 1Tim 2,5; Kol 2,9
3. Az Úr Jézus emberi természetét, amely így egyesült az istenivel, az Isten Fiának személyében, a Szentlélek megszentelte és felkente minden mértéket meghaladóan, (13) úgyhogy benne található a bölcsesség és ismeret minden kincse. (14) Tetszett az Atyának, hogy Benne lakozzon az egész teljesség, (15) úgy, hogy szent, ártatlan, szeplőtlen lényével, (16) amely telve van kegyelemmel és igazsággal, (17) tökéletesen ellássa közbenjárói és kezeskedői hivatását. (18) Nem önmagát jelölte ki erre a tisztségre és feladatra, hanem az Atya bízta meg erre, (19) továbbá felruházta Őt teljes hatalommal és Reá bízta az ítélkezést is, amelynek gyakorlására parancsot adott Neki. (20)
13) Zsolt 45,7; Acs 10,38; Jn 3,34-35
14) Kol 2,3
15) Kol 1,19
16) Zsid 7,26
17) Jn 1,14
18) Zsid 7,22; Zsid 12,24
19) Zsid 5,5
20) Jn 5,22.27; Mt 28,18; Acs 2,36
4. Az Úr Jézus készségesen vállalta a közbenjárás és kezeskedés tisztségét és feladatát. (21) Ennek végrehajtására a törvény alatt született, (22) melyet tökéletesen be is töltött. Ezen kívül a nekünk járó büntetést átvállalta, amelyet nekünk kellett volna elhordozni és elszenvedni. (23) Bűnné és átokká lett érettünk, (24) elviselve a legsúlyosabb szomorúságokat lélekben, és a legfájdalmasabb kínokat testben. (25) Keresztre feszítették és meghalt. Halála után mégsem látott romlást, (26) mert harmadnapon feltámadt a halottak közül, ugyanabban (27) a testben, amelyben előzőleg szenvedett. (28) Ebben a testben ment fel a mennybe, (29) ahol az Atya jobbján ül és közbenjár az övéiért. (30) Az idők végén pedig visszatér, hogy megítélje az embereket és az angyalokat. (31)
21) Zsolt 40,8-9; Zsid 10,5-10; Jn 10,18
22) Gal 4,4; Mt 3,15; Mt 5,17
23) Gal 3,13; Ézs 53,6; 1Pt 3,18
24) 2Kor 5,21
25) Mt 26,37-38; Lk 22,44; Mt 27,46
26) Acs 13,37; Fil 2,8; Acs 2,23.24.27
27) 1Kor 15,3-5; Róm 6,9
28) Jn 20,25.27
29) Mk 16,19; Acs 1,9-11
30) Róm 8,34; Zsid 9,24; Zsid 7,25
31) Acs 10,42; Róm 14,9-10; Acs 1,11; 2Pt 2,4; Júd 6; Mt13,40-42
5. Isten törvénye iránti tökéletes engedelmességével és önmagának feláldozásával, melyet az örökkévaló Lélek által, egyszer mutatott be Istennek, az Úr Jézus eleget tett az isteni igazságosságnak. (32) Megbékélést és örökkévaló örökséget szerzett a menny királyságában mindazoknak, akiket Neki adott az Atya. (33)
32) Zsid 9,14.16; Zsid 10,14; Róm 3,25-26; Dán 9,24.26; Róm 5,19; Ef 5,2
33) Jn 17, 2; Zsid 9,12.15; Kol 1,19-20; Ef 1,11.14
6. Habár Krisztus a megváltás árát ténylegesen testet öltése után fizette ki, mégis megváltó munkájának értéke, hatékonysága és jótékony haszna közölve volt a megelőző korok választottjaival is, a Világ kezdetétől fogva. Az ígéretek, előképek és áldozatok által valósult ez meg, melyek Őt nyilatkoztatták ki és jelképezték, mint „az asszony magva, aki a kígyó fejére tapos”, (34) vagy mint „a Bárány, amely megöletett a világ alapítása óta”. (35) Ő a Krisztus, aki „tegnap és ma, és mindörökké ugyanaz”. (36)
34) Zsid 4,2; 1Pt 1,10-11; 1Móz 3,15
35) Jel 13,8
36) Zsid 13,8.
7. Közbenjáróként Krisztus kettős természete szerint jár el, mindkét természete által azt végezve, ami annak megfelelő, mégis azok egysége miatt, ami az egyik természetnek megfelelő, az a Szentírásban olykor a másik természet által megnevezett személynek van tulajdonítva. (37)
37) Jn 3,13; Acs 20,28; 1Jn 3,16; 1Pét 3,18; Zsid 9,14
8. Krisztus bizonyosan és hatékonyan alkalmazza és közli ezt a megváltást mindazokkal, akikért örök üdvösséget szerzett közbenjárva értük. (38) Egyesíti őket Önmagával Lelke által, kijelentve nekik az Igében és az Ige által ennek az üdvösségnek a titkát. Meggyőzi őket, hogy higgyenek és engedelmeskedjenek, (39) Igéje és a Lélek által kormányozva szívüket. (40) Mindenható erejével és bölcsességével legyőzi ellenségeiket. (41) Mindezt olyan módon és úton, ahogy az leginkább összhangban van csodálatos és kikutathatatlan rendelkezéseivel, és mindez ingyenes és abszolút kegyelmének megnyilvánulása, amely nincs tekintettel bármilyen bennük előrelátott tetteikkel, amellyel kieszközölhetnék azt. (42)
38) Jn 6,37; Jn 10,15-16; Jn 17,9; Róm 5,10; 1Jn 2,1.2; Róm 8,34
39) Jn 17,6; Ef 1,7-10; 1Jn 5,20; Jn 15,13.15; 2Kor 4,13
40) Róm 8,9-14; Jn 14,16
41) Zsolt 110,1; 1Kor 15,25-26; Zsid12,2; Mal 4,2.3; Kol 2,15
42) Jn 3,8; Ef 1,8-9
9. Egyedül csak Krisztus alkalmas arra, hogy Isten és ember között közbenjáró legyen. Ő az Isten egyházának Prófétája, Papja és Királya, és ez sem egészében, sem részletében nem ruházható át Róla bárki másra. (43)
43) 1Tim 2,5
10. Krisztus hármas tisztségének száma és sorrendje szükséges. Tudatlanságunk következtében szükségünk van rá, mint prófétára. (44) Istentől való elidegenedésünk és legjobb szolgálataink tökéletlensége miatt szükségünk van rá, hogy mint pap Istennel megbékítsen és Ő előtte elfogadhatóvá tegyen minket. (45) Mivel magunktól képtelenek vagyunk Istenhez visszatérni és idegenkedünk Tőle, valamint a lelki ellenségeinktől való megmentésünk és védelmünk érdekében szükségünk van királyi tisztségére, hogy meggyőzzön Lelke által, legyőzzön, vonjon, fenntartson, megszabadítson és megtartson minket, míg végül beléphetünk mennyei királyságába. (46)
44) Jn 1,18
45) Kol 1,21; Gal 5,17
46) Tit 2,14; Lk 1,74-75; Jn 16,8
9. Szabad akarat
1. Isten szabadsággal és választási lehetőséggel ruházta fel, természetére nézve, az ember akaratát, hogy saját döntései alapján cselekedjen. Ezt a szabad akaratot semmi sem kényszeríti és semmilyen természeti szükségszerűség nem erőlteti akár a jó, akár a rossz cselekvésére. (1)
1) Mt 17,12; Jak 1,14; 5Móz 30,19
2. Ártatlan állapotában az embernek mind a szabadsága, mind a hatalma megvolt arra, hogy akarja és megcselekedje mindazt, ami jó és Istennek tetsző. (2) Fennállt azonban az elbukás lehetősége is változó voltából eredően. (3)
2) Préd 7,29; 1Móz 2,16.17
3) 1Móz 3,6
3. Bűnbeesése következményeként az ember teljesen elvesztette minden képességét, azon lelki jóknak akarására és véghezvitelére, melyek az üdvösségre vezetnek. (4) Mint természeti ember, bűneiben halott és mindenestől a jó ellen van. (5) Éppen ezért, saját erejéből képtelen megtéríteni önmagát vagy erre önmagát felkészíteni. (6)
4) Róm 5,6; Róm8,7
5) Ef 2,1-5; Róm 3,10-12; Kol 2,13; 1Kor 2,14
6) Tit 3,3-5; Jn 6,44; Jn 15,5
4. Mikor Isten egy bűnöst megtérít, és a bűnből kimentve a kegyelem állapotába helyezi, feloldozza a bűn természeti megkötözöttségéből, (7) és egyedül kegyelme által képessé teszi, hogy szabadon akarja és cselekedje azt, ami lelkileg jó. (8) Mindemellett a megmaradó romlottság miatt, sohasem tudja tökéletesen a jót akarni, hanem azt is, ami gonosz. (9)
7) Kol 1,13; Jn 8,36
8) Fil 2,13; Róm 6,18.22
9) Róm 7,15-23; Gal 5,17
5. Az emberi akarat csupán a dicsőség állapotában lesz tökéletesen és változhatatlanul szabad kizárólag a jó akarására. (10)
10) Ef 4,13; Zsid 12,23; 1Jn 3,2; Júd 24
10. Hatékony elhívás
1. Tetszett Istennek, hogy akiket az életre eleve elrendelt, hatékonyan elhívja (1) az általa kijelölt időben Igéje és Lelke által, a bűn és a halál állapotából – amelyben természetüknél fogva vannak – kegyelemre és üdvösségre Jézus Krisztus által. (2) Elméjüket megvilágosítja, szellemi és üdvözítő módon, hogy megértsék Isten dolgait. (3) Elveszi kőszívüket és hússzívet ad nekik, (4) megújítja akaratukat és mindenható ereje által a jóra rendeli őket. Hatékonyan vonja őket Jézus Krisztushoz, (5) mégis úgy, hogy teljesen szabadon jönnek, mivel az isteni kegyelem készségessé tette őket. (6)
1) Róm 8,30; Ef 1,10-11; 2Thessz 2,13-14; Róm 11,7; 2Tim1,9.10
2) Ef 2,1-6; Acs 13,48
3) Acs 26,18; Ef 1,17-18; 1Kor 2,10-12
4) Ez 36,26; Ez 11,19
5) 5Móz 30,6; Ez 36,27; Ef 1,19; 2Kor 3,3.6; Fil 2,13; Jn 6,44-45
6) Tit 2,14; Én 1,4; Jn 6,37; Róm 6,16-18
2. Istennek ez a hatékony elhívása, kizárólag szabad és különleges kegyelméből fakad, nem pedig az emberben előre látott bármilyen dolog, vagy a teremtmény valamilyen képessége vagy tette miatt történik, amivel együtt munkálkodik az Ő különleges kegyelmével. (7) Az ember ebben teljesen passzív, bűneiben és vétkeiben halott, amíg a Szentlélek meg nem eleveníti és meg nem újítja. (8) Ezáltal válik képessé arra, hogy válaszoljon erre a hívására, megragadva a felkínált és így közvetített kegyelmet, mindezt nem kisebb erő által, mint ami Krisztust feltámasztotta a halottak közül. (9)
7) 2Tim 1,9; Ef 2,4-9; Tit 3,4.5; Róm 9,11
8) 1Kor 2,14; Ef 2,5; Jn 5,25
9) Ef 1,19-20. Jn 6,37; Ez 36,27
3. A csecsemőkorukban meghalt, kiválasztott csecsemők, Krisztusban a Lélek által újjászületnek és üdvözülnek, (10) aki akkor és úgy végzi munkáját, ahogy neki tetsző. (11) Ugyanez a helyzet azokkal a választottakkal is, akiket lehetetlen az Ige hirdetése által külső módon elhívni.
10) Jn 3,3-6
11) Jn 3,8
4. Azok, akik nem lettek kiválasztva, még ha hallják is az Igét és annak üdvösségre szóló hívását, vagy akár át is élnek valamit a Lélek általános munkájából, (12) mégsem üdvözülhetnek, mert nem lettek hatékonyan Krisztushoz vonva az Atya által, s ezért nem tudnak, nem is akarnak igazán Krisztushoz jönni. (13) Még kevésbé részesülhet az üdvösségben a Krisztus nélküli ember, függetlenül attól, milyen buzgó a természet világossága vagy az általa vallott vallás törvényei szerint élni. (14)
12) Mt 7,22; Mt 22,14; Mt 13,20-21; Zsid 6,4-5
13) Jn 6,44-45.64-66; 1Jn 2,24-25; Jn 14,6
14) Acs 4,12; Jn 4,22; 17,3; Jn 8,24; Ef 2,12; 1Jn 2,9-11; 1Kor 16,22; Gal 1,6-8
11. Megigazítás
1. Isten ingyen igazítja meg mindazokat, akiket hatékonyan elhív. (1) Nem úgy történik ez, hogy igazságot plántál beléjük, hanem megbocsátja bűneiket, igazaknak nyilvánítja és fogadja el őket (2) kizárólag Krisztusért, nem azért, ami bennük van, vagy cselekedeteik alapján. (3) Nem azért igazíttatnak meg, mert Isten beszámítja nekik igazságul akár hitüket, akár hitük cselekedetét vagy bármilyen egyéb evangéliumi engedelmességet. Kizárólag és teljes mértékben azért igazíttatnak meg, mert Isten nekik tulajdonítja Krisztus igazságát, valamint az Ő egész törvény iránti, életében és halálában tanúsított engedelmességét. (4) Az Ő igazságát hit által fogadják el, valamint Őrá és igazságára hagyatkoznak hit által. Ez a hit nem önmaguktól van, Isten ajándéka ez. (5)
1) Róm 3,24; Róm 8,30;
2) Róm 4,5-8; Ef 1,7; 2Kor 5,19.21
3) 1Kor 1,30-31; Róm 5,17-19; Ef 2,7-10;
4) Fil 3,8-9; Róm 3,22-28; Tit 3,5.7
5) Jn 1,12; Róm 5,17; Gal 2,16; Acs 13,38-39
2. A Krisztust és az Ő igazságát elfogadó és hit, ami Őrá és igazságára hagyatkozik a megigazulás egyetlen eszköze. (6) Azonban ez a hit nem különálló, a megigazult ember életében, hanem mindig együtt jár az összes egyéb üdvös vonással. Ez a hit szeretet által munkálkodik, nem pedig halott hit. (7)
6) Róm 3,28; Jn 1,12; Róm 5,1
7) Gal 5,6; Jak 2,17-26
3. Halála és engedelmessége révén Krisztus kifizette a megigazultak minden adósságát. A kereszten történt önfeláldozása és a bűneikért járó büntetés elszenvedése által megfelelően, valóságosan, tökéletesen kielégítette az isteni igazságosságnak érdekükben. (8) Mivel az Atya érettük adta Krisztust és mivel az Ő engedelmessége és engesztelő áldozata a megigazulás alapja, az emberben pedig semmi érdem nem volt, amivel rászolgált volna erre, (9) ezért teljes mértékben és kizárólag ingyen kegyelemből igazulnak meg, hogy Isten igazsága és gazdag kegyelme megdicsőüljön a bűnös megigazításában. (10)
8) Zsid 10,10.14; 1Pt 1,18-19; Ézs 53,5-6; Ef 5,2
9) Róm 8,32; 2Kor 5,21; Róm 5,8-10.19; 1Tim 2,5-6; Ézs 53,4-6.10-12
10) Róm 3,26; Ef 1,6-7; Ef 2,7; Róm 3,24
4. Isten öröktől fogva elrendelte minden választott megigazítását, (11) s az idők teljességében Krisztus meghalt ezek bűneiért és feltámadt megigazulásukért. (12) Személyesen azonban csak akkor igazulnak meg, amikor a Szentlélek, a megszabott időben, Krisztus munkájának áldását ténylegesen rájuk alkalmazza. (13)
11) Gal 3,8; 1Pt 1,2; Róm 8,30
12) 1Tim 2,6; Róm 4,25; 1Pt1,19-20; Gal 4,4
13) Kol 1,21-22; Tit 3,4-7. Gal 2,16
5. Isten továbbra is megbocsátja a megigazultak vétkeit. (14) Noha soha ki nem eshetnek a megigazultság állapotából, (15) ha bűnt cselekszenek, Isten atyai nemtetszését váltják ki magukra nézve. (16) Ilyenkor, míg meg nem alázzák magukat, be nem vallják bűneiket és nem esedeznek Isten bocsánatáért, valamint meg nem újulnak a hitben és bűnbánatban, Isten megvonja tőlük „arcának világosságát”. (17)
14) Mt 6,12; 1Jn 1,7-9
15) Jn 10,28
16) Zsolt 89,31-33
17) Zsolt 32,5; Zsolt 51; Mt 26,75; 1Kor 11,30-32; Lk 1,20
6. Az Ószövetségi hívők megigazulása minden tekintetben ugyanúgy ment végbe, mint az Újszövetségi hívők megigazulása. (18)
18) Róm 4,22-24; Gal 3,9.14
12. Örökbefogadás
1. Isten megadta, hogy Őérte Krisztusban, egyetlen Fiában minden megigazult személy az örökbefogadás kegyelmében részesüljön, (1) ami alapján Isten gyermekei közé tartozhatnak és élvezhetik az ezzel járó szabadságot és kiváltságokat. (2) Az Ő nevét viselik (3) és az örökbefogadás Lelkét is megkapták, (4) úgyhogy bátran járulhatnak a kegyelem trónja elé és így kiálthatnak: „Abba, Atya”. (5) Isten megkönyörül rajtuk, (6) oltalmába veszi őket, (7) gondjukat viseli, (8) de Atyaként meg is fenyíti őket (9) viszont sosem veti el őket teljesen, (10) hanem el vannak pecsételve a megváltás napjára, (11) mikor az ígéreteket örökölni fogják, mint az örök üdvösség örökösei. (12)
1) Ef 1,5; Gal 4,4-5
2) Jn 1,12; Róm 8,17
3) 2Kor 6,18; Jel 3,12; Jer 14,9
4) Róm 8,15
5) Gal 4,6; Ef 2,18; Ef 3,12; Róm 5,2
6) Zsolt 103,13
7) Péld 14,26
8) 1Pt 5,7.9; Mt 6,30-32
9) Zsid 12,6
10) Ézs 54,8-9; JerSir 3,3
11) Ef 4,30
12) Zsid 1,14; 6,12; 1Pét 1,3.4
13. Megszentelődés
1. Akik Krisztussal egyesültek, hatékony elhívásban részesültek és újjászülettek, akikben új szív és lélek teremtetett Krisztus halálának és feltámadásának ereje által, azok további megszentelődésben részesülnek valóságosan és személyesen. (1) Isten ugyanazon erő, valamint Igéje és Lelke bennük való lakozása által (2) lerombolja a bűn hatalmában álló test uralmát, (3) és annak különböző gonosz kívánságai fokozatosan meggyengülnek és halálra adatnak. (4) Ők pedig fokozatosan megelevenednek és megerősödnek minden üdvös kegyelmi ajándékban, (5) az igazi szentség gyakorlására, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. (6)
1) Acs 20,32; Róm 6,5-6
2) Jn 17,17; Ef 3,16-19; 1Thessz 5,21-23; 2Thessz 2,13; Ef 5,26
3) Róm 6,14
4) Gal 5,24; Róm 8,13
5) Kol 1,11; 1Kor 6,11
6) 2Kor 7,1; Zsid 12,14
2. A megszentelődés az ember teljes egészére kiterjed, (7) mégis életében befejezetlen marad. A bűn romlottságának bizonyos maradványa továbbra is megmarad az ember tagjaiban, (8) s egy állandó, soha meg nem szűnő belső harcot eredményez, ahol a test a lélek, a lélek pedig a test ellen törekszik. (9)
7) 1Thessz 5,23
8) Róm 7,18.23; Fil 3,12; 1Jn 1,10
9) Gal 5,17; 1Pt 2,11
3. A test és lélek harcában ugyan ideiglenesen felülkerekedhet a bűn romlott maradványa, (10) azonban Krisztus megszentelő Lelke erejének folyamatos segítségével az újjászületett rész győzelmet nyer. (11) A szentek tehát növekszenek a kegyelemben, az Isten félelmében való szentség tökéletesítése irányában, őszintén igyekezve mennyei életet folytatni, evangéliumi engedelmességet tanúsítva mindazon parancsolatok iránt, melyeket Krisztus, mint fejük és Királyuk részükre Igéjében lefektetett. (12)
10) Róm 7,23
11) Róm 6,14; 1Jn 5,4
12) 2Kor 3,18; 7,1; Ef 4,15-16; 1Jn 3,3; 2Pét 3,18; 2Kor 7,1
14. Üdvözítő hit
1. A hit kegyelmi ajándéka, ami által a választottak, képessé válnak lelküket megmentő hitre jutni. Ez az ajándék Krisztus Lelkének munkája szívükben, (1) ami rendszerint az Ige hirdetése által jön létre. (2) Isten Szava, annak hirdetése, a bemerítés, az úrvacsora, az ima és egyéb Istentől rendelt eszközök által pedig gyarapodik és erősödik. (3)
1) 2Kor 4,13; Ef 2,8
2) Róm 10,14-17; Acs 13,48
3) Lk 17,5; 1Pt 2,2; Acs 20,32; Ef 1,17-19; Róm 1,16-17
2. Hit által a keresztyén igaznak fogad el mindent, ami Isten Igéjében ki lett jelentve, mivel a Szentírás magának Istennek a tekintélyével rendelkezik számára, (4) és érzékeli az Ige kiválóságát, ami miatt felülmúl minden egyéb írást és dolgot a világon. (5) Az Ige Isten dicsőségét ragyogtatja fel, bemutatva egyedülálló tulajdonságait, Krisztus természetének és tisztségeinek kiválóságát, valamint a Szentlélek munkájában és tetteiben megnyilvánuló erejét és teljességét. Ily módon képessé válik lelkét rábízni az elhitt igazságokra, (6) hogy meglássa és válaszoljon a különböző szakaszaiban található tanításokra, hogy felfogja és engedelmeskedjen a parancsolatoknak, (7) meghallja a fenyegetéseket félelemmel és tisztelettel, (8) valamint a földi és az eljövendő életre vonatkozó isteni ígéreteket megragadja. (9) Az üdvözítő hit cselekedeteinek azonban kapcsolatuk van Krisztussal, ahogy a lélek Őt elfogadja, befogadja, és egyedül rá hagyatkozik a megigazulásért, megszentelődésért és az örök élet reménységéért, a kegyelem szövetsége által. (10)
4) Acs 24,14; 1Thessz 2,13; 1Jn 5,10
5) Zsolt 19,8-11; 119,72
6) 2Tim 1,12
7) Jn 15,14; Róm 16,26
8) Ézs 66,2
9) Zsid 11,13; 1Tim4,8
10) Jn 1,12; Acs 16,31; Gal 2,20; Acs 15,11; Jn 4,42
3. Ez a hit, bár különböző mértékű – lehet erős vagy gyenge (11) – ennek ellenére, még a legcsekélyebb is merőben különbözik természetében – mint minden más üdvös kegyelem - az ideiglenes hívők által birtokolt hittől és általános kegyelemtől. (12) Következésképp, bár gyakran támadásnak és gyengülésnek van kitéve, a megtartó hit végül győzelmet arat, (13) mígnem sokakban a teljes bizonyosság eléréséig növekszik Krisztus által, (14) aki mind „szerzője”, mind „bevégzője” hitünknek. (15)
11) Zsid 5,13-14; Róm 4,19-20; Mt 8,10
12) 2Pt 1,1; Lk 22,31-32; Lk 8,13; Jak 2,14.17
13) Ef 6,16; 1Jn 5,4-5
14) Zsid 6,11-12; Kol 2,2; Zsid 6,11-12; Zsid 10,22
15) Zsid 12,2
15. Életre és üdvösségre vezető megtérés
1. A választottak közül azoknak, akik érettebb éveikben térnek meg, miután valamennyi ideig a természet állapotában éltek, és abban különféle kívánságoknak és élvezeteknek szolgáltak, Isten az ő hatékony elhívásukban életre való megtérést ad nekik. (1)
1) Tit 3,2–5
2. Minthogy nincs senki, aki jót cselekszik és nem vétkezik, (2) és az emberek legjobbjai is – a bennük lakozó romlottságuk ereje és csalárdsága által, a kísértés érvényesülésével – súlyos bűnökbe és provokációk elkövetésébe eshetnek, Isten a kegyelem szövetségében irgalmasan gondoskodott arról, hogy az így vétkező és elbukó hívők megújuljanak üdvösségre való megtérésen keresztül. (3)
2) Préd 7,20
3) Lk 22,31,32
3. Az üdvösségre vezető megtérés evangélium általi kegyelmi ajándék, (4) amikor a Szentlélek munkája által, a bűnös felismeri bűnének sokféle gonoszságát, azok miatt megalázza magát a Krisztusba vetett hit által, és Isten szerinti szomorúsággal, azokat megutálva és önmagától megundorodva, (5) bocsánatért és kegyelemi erőért könyörög, azzal a céllal és törekvéssel, hogy a Lélek segítségével Isten előtt járjon teljes jótetszésére minden dologban. (6)
4) Zak 12,10; Acs 11,18; Ez 36,31; 2Kor 7,11
5) Ez 18,30-31; Ez 36,31; Ézs 30,22; Jer 31,18-19; Jóel 2,12-15; Ámós 5,15; Jer 8,12
6) Zsolt 119,6.128, 2Kor 7,11; 2Kir 23,25; 1Kir 21,27-29; 2Kr 33,12-17; Ezsd 10,1-3
4. Mivel „a halál testét” hordozzuk, annak indulatai miatt, a megtérés egész életünk folyamán folytatódik. Minden ember kötelessége tehát, hogy minden tudatosan felismert bűnét megbánja. (7)
7) Lk 19,8; 1Tim 1,13-15; Ez 16,63; Hós 14,2; Ef 1,7
5. Isten Krisztus által a kegyelem szövetségében gondoskodott a hívők üdvösségre való megőrzéséről; hogy bár nincs olyan kis bűn, mely ne érdemelne kárhozatot, (8) mégis nincs olyan nagy bűn, amely kárhozatra juttatná azokat, akik megtérnek. (9) A megtérést mind ezek miatt szükséges állandóan prédikálni.
8) Lk 22,31-32; Róm 6,23; Mt 12,36
9) Ézs 1,16-18; Ézs 55,7; Róm 8,1; Lk 19,8-9; 1Tim 1,13.15; Zsolt 51,6-11.16; Zsolt 32,5-6; Péld 28,13; 1Jn1,9
16. Jó cselekedetek
1. Csak azok a cselekedetek számítanak jó cselekedeteknek, amelyeket Isten szent Igéje parancsként adott az embernek. (1) Az egyéb cselekedetek, amelyeket nem az Ige hatalmazott fel, hanem emberek gondoltak ki vakbuzgóságból vagy a jó szándék látszatára, nem tartozhatnak e csoportba. (2)
1) Mik 6,8; Zsid 13,21; Róm 12,2
2) Mt 15,9; Ézs 29,13; Kol,2,23; Róm 10,2; Jn 16,2; 1Sám 15,21-23
2. A valódi jó cselekedetek, melyek Isten parancsolatainak való engedelmességből származnak, az igazi és élő hit gyümölcsei és bizonyítékai. (3) Általuk a hívők kifejezik hálájukat, (4) üdvösségük felőli bizonyosságuk erősödik, (5) testvéreik javát szolgálják, keresztyén tanúsággal fénylenek, (6) ellenfeleik száját elhallgattatják és dicsőséget adnak Istennek, (7) aki Krisztusban újjáteremtette őket jó cselekedetekre (8) és mint ilyenek, szentséget tanúsító gyümölcsöt teremnek. Ez végül az örök életre vezet. (9)
3) Jak 2,18-22
4) Zsolt 116,12-13
5) 1Jn 2,3-5; 2Pt 1,5-11
6) Mt 5,16
7) 1Tim 6,1; 1Pt 2,9.12.15; Fil 1,11; Jn 15,8
8) Ef 2,10
9) Róm 6,22; Tit 2,5-12
3. A hívők jó cselekedetre való képessége nem önmagukból ered, hanem teljes egészében Krisztus Lelkétől származik. (10) A megtéréskor nyert kegyelmi adományok mellett a szükségük van ugyanazon Szentlélek további tényleges hatására, hogy munkálja bennük az akarást és a cselekvést jótetszése szerint. (11) Ez nem jelenti azt, hogy elhanyagolhatják kötelességeiket, ameddig a Lélek nem ad nekik valamilyen különleges indíttatást. Feladatuk, hogy szorgalmasan felgerjesszék és gyakorolják Istennek bennük levő kegyelmi ajándékait. (12)
10) Jn 15,4-6; Ez 36,26-27
11) 2Kor 3,5; Fil 2,13
12) Fil 2,12; Zsid 6,11-12; Ézs 64,6-7; 2Pt 1,3-11; 2Tim 1,6; Júd 20.21
4. Még azok is, akik e földi életben az Isten iránti engedelmesség lehető legmagasabb fokára jutnak el, nagyon messze járnak attól, hogy túlbuzgók legyenek és túlszárnyalják Isten követeléseinek teljesítését, hiszen sokszor még kötelességeik elvégzése terén is híjával vannak. (13)
13) Jób 9,2-3; Gal 5,17; Lk 17,10
5. Még legjobb cselekedeteinkkel sem érdemelhetjük ki Istentől a bűnbocsánatot, sem az örök életet, mivel azok nincsenek arányban az eljövendő dicsőséggel. Továbbá, végtelen a távolság köztünk és Isten között, egyetlen tettünk sem fogadható el részéről, mint bűneink tartozásának törlesztése és nem elégítheti meg Őt. (14) Sőt, mikor minden tőlünk telhetőt megtettünk, csak azt tettük, ami kötelességünk volt és „haszontalan szolgák” maradtunk. Amennyiben cselekedeteink jók, azok a Szentlélek munkájának gyümölcsei, (15) de még ekkor is, jó cselekedeteink annyira fertőzöttek, elegyedve gyengeséggel és gyarlósággal, hogy képtelenek Isten szigorú ítéletét kiállni. (16)
14) Róm 3,20; Ef 2,8-9; Róm 4,2.4.6, Tit 3,5-7
15) Gal 5,22-23; Lk 17,10; Jób 22,2-3
16) Ézs 64,5-6; Zsolt 143,2; Zsolt 130,3
6. Mindazonáltal, minthogy a hívők Krisztus által fogadtattak el, jó cselekedeteik is Krisztus által vannak elfogadva, (17) nem mintha életükben szeplőtelenek és feddhetetlenek lennének Isten szemében, de mivel az Ő Fián keresztül tekint rájuk, tetszett Neki, hogy elismerje és megjutalmazza az őszinte igyekezetet, még ha sok gyengeség és gyarlóság is kíséri azt. (18)
17) Ef 1,6; 1Pt 2,5
18) Mt 25,21-23; Zsid 6,10; 2Móz 28,38; 1Móz 4,4; Zsid 11,4; Zsid 13,20-21; 2Kor 8,12
7. Az újjá nem született emberek cselekedetei, lehetnek ugyan, Istentől vett parancsok végrehajtásai vagy saját maguk és mások javát szolgáló tettek, (19) mégis mivel nem hit által megtisztult szívből származnak, (20) nem az Ige szerint teszik azokat, (21) nem Isten dicsősége a végső céljuk, (22) ezért bűnös cselekedeteknek bizonyulnak, amelyek nem lehetnek Isten tetszésére, és nem tehetik az embert a kegyelem elfogadására alkalmassá. (23) Mégis, ezeknek a cselekedeteknek elhanyagolása Isten előtt még inkább bűnös és nem tetsző. (24)
19) 2Kir 10,30-31; 1Kir 21,27.2
20) 1Móz 4,5; Zsid 11,4-6; Fil 1,15-18
21) 1Kor 13,1.3
22) Mt 6,2-5
23) Ám 5,21-22; Agg 2,14; Ézs 1,10-12
24) Jób 21,14-15; Mt 25,41-45; Zsolt 14,4
17. A szentek kitartása
1. Akiket Isten elfogadott szeretett Fiában, hatékonyan elhívott és megszentelt Lelke által, valamint megajándékozott választottjainak drága hitével, azok nem eshetnek ki teljes mértékben, sem véglegesen a kegyelemből, hanem bizonyosan kitartanak ebben az állapotban és megtartatnak az örök életre. Köszönhető ez annak, hogy Isten soha meg nem bánja elhívásukat és a nekik adott ajándékait. Következésképpen, Isten folyamatosan megteremti és erősíti bennük a hitet, bűnbánatot, szeretetet, örömet, reménységet és a Lélek összes többi kegyelmi ajándékát, amelyek halhatatlanságra vezetnek. (1) Viharok és megpróbáltatások jöhetnek és a szenteknek ütközhetnek, mégsem sodorják le a kőszikláról, amelyen szilárdan állnak hit által. Még ha hitetlenség és a Sátán kísértése elhomályosítanák is szemeiket egy időre, hogy ne lássák és ne érzékeljék Isten világosságát és szeretetét, (2) Isten változatlan marad, és bizonnyal megtartja őket hatalma által, amíg üdvösségük nem lesz teljes és birtokba nem vehetik mennyei örökségüket, mert markaiba metszette fel őket és neveik be vannak írva öröktől fogva az Élet Könyvébe. (3)
1) Jn 10,28-29; Fil 1,6; 2Tim 2,19; 1Jn 2,19
2) Zsolt 89,31-35; 1Kor 11,32; 1Jn 3,9; 1Pét 1,5-9
3) Mal 3,6; Ézs 49,16
2. A szentek kitartása nem saját szabad akaratukon múlik, hanem a kiválasztás elrendelésének változhatatlanságából ered, (4) ami viszont az Atya Isten szabad és megváltozhatatlan szeretetétől, Jézus Krisztus érdemétől és közbenjárása hatékonyságától, a Vele való egységétől, (5) Isten esküjétől, Szentlelke állandó jelenlététől, (6) valamint Isten bennünk levő magvától (7) és maga a kegyelem szövetségének természetétől függ. (8) Mindezekből fakad a szentek kitartásának bizonyossága és tévedhetetlensége.
4) Róm 8,30; Róm 9,11-16
5) Róm 5,9-10; Jer 31,3; Zsid 10,10.14; Zsid 9,12-15; Zsid 7,25
6) Zsid 6,17-18; Jn 14,16-17; 1Jn 2,27; Jn 10,28; 2Th 3,3
7) 1Jn 3,9
8) Jer 32,40; Róm 8,33-39
3. A szentek súlyos bűnökbe eshetnek a Sátán és a világ kísértése által, mert megmaradó romlottság felülkerekedhetnek bennük megtartatásuk eszközeinek elhanyagolása által, és egy ideig ezekben megmaradhatnak. (9) Ezzel Isten nemtetszését vonják magukra, megszomorítják a Szentlelket, (10) kegyelmi ajándékaikban meggyengülnek, és vigasztalásuk megapad, (11) szívük megkeményedik, lelkiismeretük megsebesül, (12) fájdalmat és megbotránkozást okoznak másoknak, amivel ideig való ítéletet vonnak magukra. (13) Mégis meg fogják újítani bűnbánatukat és Jézus Krisztusba vetett hit által mindvégig megtartatnak. (14)
9) Mt 26,70-74
10) Ézs 64,5-9; Ef 4,30; 2Sám 11,27; Jel 2,4; Én 5,2-6
11) Zsolt 51,10-12
12) Zsolt 32,3-4; Ézs 63,17; Mk 6,52; Mk 16,14
13) 2Sám 12,14; Zsolt 89,32-33; 1Kor 11,32
14) Lk 22,32.61-62; Zsolt 51,2.6.8.10.12.14
18. Az üdvösség bizonyossága
1. Habár a képmutató és más újjá nem született emberek megcsalhatják önmagukat hiábavaló hamis reménységekkel és testi feltételezésekkel, miszerint ők Isten jótetszésében és az üdvösség állapotában vannak, az ilyen reménységük végül mégis megsemmisül. (1) Azok viszont, akik igazán hisznek az Úr Jézus Krisztusban és őszintén szeretik Őt, arra törekedve, hogy legjobb lelkiismeretük szerint akaratához igazodva éljenek, már e Földön is határozott bizonyosságot nyerhetnek kegyelmi állapotukra nézve. Az Isten dicsőségének reménysége örömmel tölti be őket, (2) mert tudják, hogy e reménységükben soha meg nem szégyenülnek. (3)
1) Jób 8,13-14; Mt 7,22-23; 5Móz 29,19-20
2) 1Jn 2,3; 1Jn 3,14-24; 1Jn 5,13
3) Róm 5,2-5
2. Isten szentjeinek üdvbizonyossága nem merő feltevésen alapuló és gyarló reménységre épülő valószínű meggyőződés, hanem tévedhetetlen bizonyosság, (4) amelynek alapja Krisztus vére és igazsága, ami az evangéliumban lett kinyilatkoztatva, (5) valamit a Lélek kegyelmi ajándékainak belső bizonyságán, mely felől ígéretek adattak, (6) és az örökbefogadás Lelkének tanúságtételén, aki bizonyságot tesz a mi lelkünkkel, hogy Isten gyermekei vagyunk. (7) Mind ezek következtében megőrzi a szívét az alázat és szentség állapotában. (8)
4) Zsid 6,11.19
5) Zsid 6,17-18
6) 2Pt 1,4-11; 1Jn 2,3; 1Jn 3,14; 2Kor 1,12
7) Róm 8,15-16
8) 1Jn 3,1-3
3. Ez a tévedhetetlen üdvbizonyosság nem kötődik annyira a hit lényegéhez, hanem az igaz hívő gyakran hosszú idő és számos nehézséggel járó küzdelem után részesül benne. (9) Azáltal, hogy a Lélek képessé teszi megismerni azokat a dolgokat, melyeket Isten ingyen adományozott neki, az üdvbizonyosságra eljuthat különleges kijelentés nélkül, a kegyelmi eszközök helyes felhasználásával. (10) Ezért minden hívőnek kötelessége, hogy a legnagyobb szorgalommal törekedjen elhívásának és kiválasztásának bizonyossá tételére, hogy szíve növekedjen a Szentlélekben való békességben és örömben, Isten iránti szeretetben és hálában, az engedelmesség feladataiban való készségben és odaadásban, ennek a bizonyosságnak a megfelelő gyümölcseiben. (11) Így távol maradhat attól, hogy a kiválasztottság tudata könnyelműségre késztesse. (12)
9) Ézs 50,10; Zsolt 77,2-3; Zsolt 88; 1Jn 5,13
10) 1Jn 4,13; Zsid 6,11-12; 1Kor 2,12
11) Róm 5,1-5; Róm 14,17; Zsolt 119,32; 2Pt 1,4-11
12) Róm 6,1-2; Tit 2,11-14; Ef 1,3-4; Róm 8,1.12; 1Jn 3,2-3; 1Jn 1,6-7
4. Az igaz hívők üdvbizonyossága különféle módokon megrendülhet, megfogyatkozhat és megszakadhat. Lehetnek saját maguk az okai ennek a megőrzésében tanúsított hanyagság által, (13) vagy ha beleesnek valamilyen rendkívüli bűnbe, amely megsebesíti lelkiismeretüket és megszomorítja a Szentlelket, (14) vagy valamilyen hirtelen támadt és erőteljes kísértés megtámadja őket. (15) Isten is visszavonhatja „arcának világosságát”, és megengedheti, hogy néha még azok is, akik félik az Ő nevét, sötétségben járjanak és ne legyen világosságuk. (16) Mégis a hívők sosem maradnak Isten magva (17) és a hitben való élet nélkül, (18) valamint Krisztus és a testvérek szeretete, a szív őszintesége és lelki kötelességtudat nélkül. Ezek és a Szentlélek munkája következtében üdvbizonyosságuk idővel újraéled. (19) Addig, amíg ez megtörténik, ugyan ezek a kegyelmi források megóvják őket a teljes kétségbeeséstől. (20)
13) ÉnÉk 5,2-6
14) Zsolt 51,8-16; Ef 4,30-31; Mik 7,7-9
15) Zsolt 116,11; 77,8-9; Mt 26,69-72
16) Zsolt 30,8; Zsolt 31,23; Zsolt 88; Ézs 54,7-10; Zsolt 22,3
17) 1Jn 3,9
18) Lk 22,32
19) Zsolt 42,6-12
20) JerSir 3,26-31
19. Isten törvénye
1. Isten az engedelmesség egyetemes törvényét adta Ádámnak, amelyet szívébe vésett. Egy külön parancsban megtiltotta, hogy egyen a jó és gonosz tudásának fájáról. (1) Így Ádám és összes utóda személyes, tökéletes, pontos és állandó engedelmességre lettek kötelezve. (2) Isten a törvény betöltése esetére életet ígért, megszegése esetére a halált, mint büntetést helyezte kilátásba. Ugyanakkor a törvény megtartásához felruházta Ádámot a szükséges erővel és képességgel. (3)
1) 1Móz 2,16-17; Préd 7,29
2) Róm 10,5
3) Gal 3,10-12
2. Ugyanaz a törvény, melyet Isten eredetileg az ember szívébe vésett, Ádám bűnesete után is az igazságosság tökéletes mércéje maradt, (4) és a Sinai hegyen Isten két kőtáblára rögzítve, a Tízparancsolatban adta át. Ezek közül az első négy parancsolat az Isten iránti kötelességeinkkel, a fennmaradó hat pedig embertársainkkal szembeni kötelezettségeinkkel foglalkozik. (5)
4) Róm 2,14-15; Jak 1,25; Jak 2,8-12; Róm 13,8-9; Mt 22,37-40
5) 5Móz 10,4; 2Móz 34,1
3. A Törvény mellé, amelyet általában erkölcsi törvénynek nevezünk, Isten szertartásos törvényeket is adott Izráel népének, amelyek különféle előképül szolgáló utasításokat tartalmaznak, részben az istentiszteletre vonatkozóan, előre vetítve Krisztust, az Ő kegyelmeit, cselekedeteit, szenvedéseit és számunkra megszerzett áldásait. (6) Ugyanakkor előírásokat is tartalmaznak különféle erkölcsi köteleségekkel kapcsolatosan. (7) Mindezen szertartásos törvényeket – mivel csak a megújulás idejéig voltak elrendelve - Jézus Krisztus, az igaz Messiás, az egyedüli törvényadó, akit az Atya felruházott hatalommal e végre, mind eltörölt és eltávolított. (8)
6) Zsid 10,1; Zsid 9; Kol 2,17
7) 1Kor 5,7
8) Ef 2,14-16; Kol 2,14-17; Dán 9,27
4. Izráel népének különféle igazságszolgáltatási törvényeket is adott Isten, melyek érvényüket vesztették Izráel, mint nemzet megszűnésekor. Ezeknek ma már nincs kötelező erejük senkire se nézve, mivel ezen nemzet jogrendszerét alkották. Általános jogrendszerük a modern időkben is alkalmazhatók, erkölcsi hasznukra tekintettel. (9)
9) 1Kor 9,8-10; 2Móz 21; 2Móz 22; Mt 5,17.38.39
5. Az erkölcsi törvényeknek való engedelmesség örök időkre kötelező mind a megigazultak, mind a többi ember számára. (10) És nemcsak azok tartalma iránti elismerésből, hanem Isten, a Teremtő, e törvények Szerzőjének tekintélye iránti tiszteletből. (11) Krisztus az Evangéliumban nemhogy nem oldja fel, hanem kifejezetten megerősíti az erkölcsi törvények betartása iránti kötelességünket. (12)
10) Róm 13,8-10; Jak 2,8-12; Ef 6,2; 1Jn 2,3-8
11) Jak 2,10-11
12) Mt 5,17-19; Róm 3,31
6. Noha az igaz hívők nincsenek a törvény, mint „cselekedetek szövetsége” alatt, ami megigazíthatná vagy elítélhetné őket, (13) mégis mind az ő, mind mások hasznára van, hisz az élet mércéjeként tudatja Isten akaratát és az emberek kötelességét, irányítja őket, hogy ennek megfelelően járjanak. Ugyanakkor felfedi természetük, szívük és életük bűnös fertőzöttségét, (14) hogy önmagukat vizsgálva, bűneikről meggyőződve alázatosak, bűngyűlölők legyenek, (15) és világosan lássák, hogy szükségük van Krisztusra és az Ő tökéletes engedelmességére. (16) Hasznos az újjászületettek számára a romlottság visszaszorításában azáltal, hogy megtiltja a bűnt, (17) és elrettent, ugyanakkor megmutatja, mit érdemel a bűn, és milyen nyomorúságokra számíthatnak miatta ebben az életben, bár szabadok attól az átoktól, amellyel a törvény rettent. (18) Hasonlóképpen, a törvénnyel kapcsolatos ígéretek azt jelzik a hívőknek, hogy Isten helyesli az engedelmességet, és milyen áldásokat remélhetnek a törvény betöltése és megtartása következtében, bár ezek nem tekinthetők a „cselekedetek szövetsége” alapján megérdemelteknek. Ha valaki jót cselekszik és kerüli a gonoszt, nem bizonyítja azt, hogy a törvény alatt és nem a kegyelem állapotában van. (19)
13) Róm 6,14; Gal 2,16; Róm 8,1-2; Róm 10,4
14) Róm 3,20; Róm 7,7.9.14.24; Zsolt 119,3.5
15) Róm 7,12.22.25; Zsolt 119,101.104.128; Ezsd 9,13-14
16) Gal 4,4-5; Acs 13,39; Gal 3,24; Róm 8,3-4
17) Zsolt 89,31-35; Kol 3,5-9; Róm 8,13; Róm 6,13;Ef 5,3-6
18) Gal 3,13; 1Kor 11,30.32; 1Kir 13,21-24; Ám 3,2; 2Móz 15,26; 4Móz 21,6-9; Zsolt 38,1-8
19) Róm 6,12-14; 1Pt 3,8-13; Gal 5,14.16.18-23; Jak 1,23-25; 3Móz 26,1-14; Ef 6,2-3; Zsolt 37,11; Zsolt 19,12; Zsolt 34,12-16
7. Isten törvényének az előbbiekben említett használata nincs ellentmondásban az Evangéliumban hirdetett kegyelemmel, hanem kedvesen egybesimulnak, (20) mikor a Krisztus Lelke az ember akaratát legyőzi és képessé teszi arra, hogy szabadon és készségesen tegye Isten akaratát, aminek a megcselekvését a kinyilatkoztatott törvényben követeli meg. (21)
20) Gal 3,21
21) Ez 36,27; Zsid 8,10; Jer 31,33
20. Az Evangélium
1. Mivel a „cselekedetek szövetsége” az ember bűnesete folytán felbomlott és így alkalmatlanná vált arra, hogy az életre vezessen, tetszett Istennek, hogy megígérje Krisztust, az asszony magvát, a kiválasztottak elhívásának eszközéül, hogy hitet és megtérést hozzon létre bennük. (1) Ebben az ígéretben jelentette ki az Evangélium lényegét, mint a bűnösök megtérésére és üdvösségére vezető hatékony eszközt. (2)
1) 1Móz 3,15
2) Jel 12,17; 1Jn 3,8; Ézs 7,14; Mt 1,23
2. Krisztust és az általa szerzett üdvösség ígéretét, egyedül Isten Igéje jelentette ki. (3) Sem a teremtés, sem a gondviselés cselekedetei - a természet világosságával - nem képesek Krisztust és kegyelmét még általános vagy akár homályos módon sem kinyilatkoztatni. (4) Ezért azok, akik nélkülözik az Evangélium ígéreteit, annyival inkább képtelenek, hogy eljussanak az üdvözítő hitre és a megtérésre. (5)
3) Róm 1,16-17
4) Róm 10,14-17
5) Péld 29,18; Ézs 25,7; Ézs 60,2-3; 2Kor 4,6
3. A bűnösök részére kijelentett Evangélium, különböző időkben és különféle részletekben, ígéreteinek és az engedelmesség követelményeinek fokozatos hozzáadásával adatott, melyet Isten kizárólag szuverén akarata és tetszése szerint közölt, (6) azokkal a nemzetekkel és személyekkel, akiknek megadatott. Minthogy semmilyen ígéret értelmében nem kötődik az emberek természetes képességeinek a kellő – nélküle kapott általános világosság következtében való – megjavulásához, amit soha senki nem valósított meg, és nem is tud megvalósítani így, (7) különböző korokban az Evangélium prédikálása, annak kiterjesztése, vagy korlátozása nagy változatossággal adatott az egyes embereknek és nemzeteknek, Isten akaratának tanácsvégzése szerint.
6) Zsolt 147,20; Acs 16,6-7
7) Róm 1,18
4. Noha az Evangélium az egyedüli külső eszköze Krisztusnak és az üdvözítő kegyelmének kinyilatkoztatása, s mint ilyen tökéletesen elegendő erre, mégis többre van szükség, hogy a bűneikben halott emberek újjászülethessenek – azaz újjá teremtessenek vagy életre keljenek. Ez a Szentlélek hatásos és ellenállhatatlan munkája, mely kiterjed az ember egész lelkére, s mely által új szellemi élet keletkezik benne. (8) Rajta kívül semmilyen más eszköz nem képes az embert Istenhez téríteni. (9)
8) Tit 2,14; 1Kor 2,14; Ef 1,19-20
9) Jn 6,44; 2Kor 4,4-6
21. A keresztyén szabadság és a lelkiismeret szabadsága
1. A szabadság, amelyet Krisztus az Evangélium alatt szerzett a hívőknek, a bűntudat, Isten elítélő haragja és a törvény szigora és átka alóli felszabadulásban rejlik. (1) Továbbá szabadulás ez, a jelenlegi gonosz világtól, (2) a Sátán hatalmából, (3) a bűn uralma alól, (4) a nyomorúságok ártalmától, (5) a halál félelmétől és fullánkjától, a sír diadalától (6) és az örök kárhozattól. (7) Ehhez a szabadsághoz hozzátartozik, hogy szabadon járulhatunk Istenhez, és a Neki való engedelmesség képessége, nem szolgai félelemből, (8) hanem gyermeki szeretettel és önkéntes akarattal. (9)
Ezeket a szabadságokat lényegében már az Ószövetség törvénye alatt levő hívők is élvezték, (10) de az újszövetségbeli keresztyének számára kibővül ez a szabadság, mivel felszabadultak a szertartási törvények alól, amelynek az ószövetségi zsidó egyház alá volt rendelve. Ezzel együtt a kegyelem trónjához való közeledésben nagyobb bátorságot élveznek, valamint Isten Lelkének gazdagabb közlését, mint amit a törvény alatt levő hívők rendszerint megtapasztaltak. (11)
1) Gal 3,13
2) Gal 1,4
3) Acs 26,18; Kol 1,13; Gal 5,1
4) Róm 6,5-6.14; Tit 2,14; 1Kor 5,7
5) Róm 8,28
6) 1Kor 15,54-57
7) 1Thessz 1,10; Róm 8,1
8) Róm 8,14.15; Róm 5,1-2; Zsid 4,14.16
9) Lk 1,73-75; 1Jn 4,18; Gal 4,1-3.6-7
10) Gal 3,9-14
11) Jn 7,38-39; Zsid 10,19-21; 2Kor 3,13.17.18
2. Isten egyedül a lelkiismeret Ura, (12) aki felszabadította azt, az emberek minden okoskodó tanításától és parancsától, amely valamilyen módon ellentétben van Igéjével vagy nincsen abba belefoglalva. (13) Ilyen tanításokba vetett hit vagy ilyen parancsoknak való engedelmesség a lelkiismeret alapján, egyenértékű a lelkiismeret valódi szabadságának megsértésével. (14) A fenntartás nélküli hit, valamint a teljes és vak engedelmesség követelése, a lelkiismeret és az értelem szabadságának lerombolása. (15)
12) Jak 4,12; Róm 14,4
13) Acs 4,19; Acs 5,29; 1Kor 7,23; Mt 15,9; Ézs 8,20; Acs 17,11; Jer 8,9
14) Kol 2,20-23; Zsid 13,9; Gal 4,9; Jak 4,4; Gal 5,1; Róm 8,10-12; 1Kor 10,25-29
15) 1Kor 3,5; 2Kor 1,24; Gal 2,2.4-5
3. Akik a keresztyén szabadság ürügyén bűnben élnek vagy bármilyen bűnös kívánságot dédelgetnek, elferdítik, saját vesztükre, az Evangélium kegyelmének fő célját, (16) hiszen teljes mértékben lerombolják a keresztyén szabadság célját, miszerint megszabadulva minden ellenségünk kezéből, félelem nélkül szolgáljuk az Urat, szentségben és igazságban, életünk minden napján. (17)
16) Róm 6,1-2; Jn 8,34; Mt 12,25; Róm 1,32; 1Kor 5,5.11.13; 2Jn 10,11; 1Tim 6,3-5; 1Tim 1,19-20; Jel 2,2.14.15.20; Jel 3,9
17) Gal 5,13; 2Pt 2,16-21; Lk 1,74-75; 1Pét 2,15-16
22. Istentisztelet és az Úr napja
1. A természet világossága arra tanít, hogy van egy Isten, Aki mindenek feletti uralommal és szuverenitással rendelkezik, igaz és jó és mindenkivel jót cselekszik. Ezért mindenki félje, szeresse, dicsérje, imádja, hívja segítségül, bízzon benne és szolgálja Őt teljes erejéből, teljes szívből és teljes lélekből. (1) Az igaz Isten tiszteletének elfogadható módját Ő maga határozta meg, (2) és behatárolta azt saját kinyilatkoztatott akarata által. Nem lehet Őt emberi elképzelés vagy elgondolás szerint, sem sátáni sugallatból eredő módon tisztelni. Istent nem szabad látható képekben vagy egyéb megjelenítésekben imádni sem semmilyen módon, amely nincs előírva a Szentírásban. (3)
1) Róm 1,20; Jer 10,7; Mk 12,33; Zsolt 119,68; Zsolt 31,24; Zsolt 18,4; Józs 24,14
2) 5Móz 12,32; Mt 15,9
3) 2Móz 20,4-6; Acs 17,24-25; Mt 4,9-10; Kol 2,23
2. Vallásos tisztelet egyedül az Atya, Fiú és Szent Lélek Istennek adható. (4) Sem angyalok, sem szentek, sem bármi más teremtmény nem részesülhet ebben. (5) Az ember bűnesete következtében az ember csupán közbenjáró által imádhatja Istent, (6) s az egyedüli közbenjáró Isten és ember között a Krisztus. (7)
4) Mt 4,9-10; Mt 28,19; Jn 5,23; Jn 4,23; Mt 28,19
5) Róm 1,25; Kol 2,18; Jel 19,10
6) Jn 14,6; Ef 2,18
7) 1Tim 2,5
3. Isten megkívánja minden embertől, hogy hozzá imádkozzon hálaadással, mint ami természetes része az Ő imádásának. (8) Az imádság elfogadásának feltétele, hogy Isten Fiának nevében, (9) a Lélek segítségével (10) és akaratával összhangban hangozzon el. (11) Szükséges, hogy értelemmel, áhítatos tisztelettel, alázattal, buzgón, hittel, szeretettel és állhatatossággal hangozzon el. A közösségi imát érthető nyelven kell megfogalmazni. (12)
8) Zsolt 95,1-7; Zsolt 65,2-3
9) Jn 14,13-14
10) Róm 8,26; Ef 6,18
11) 1Jn 5,14
12) Fil 4,6; Préd 5,1-2 1Kor 14,16-17; Zsid 12,28; 1Móz 18,27; Jak 5,16; Jak 1,6-7; Mk 11,24; Kol 4,2
4. Imát mondhatunk törvényes dolgokért, és mindenféle emberért, akik jelenleg élnek vagy a jövőben születnek, (13) de nem a halottakért (14) vagy azokért, akikről tudjuk, hogy elkövették a „halálos bűnt”. (15)
13) 1Tim 2,1-3; 1Jn 5,14
14) 2Sám 12,21-23
15) 1Jn 5,16
5. Az istentisztelet részei a Szentírás olvasása, (16) az Ige hirdetése (17) és hallgatása, (18) egymás tanítása és intése zsoltárokkal, himnuszokkal és lelki énekekkel, szívünkben hálaadással való éneklés az Úrnak, (19) a bemerítés és az úrvacsora kiszolgáltatása, amiket Neki való engedelmességben kell végezni, értelemmel, hittel, tisztelettel és istenfélelemmel. (20) Különleges események alkalmával az istentiszteletnek más részei is vannak: vallásos eskük, (21) fogadalmak, (22) böjtök (23) és hálaadások. (24) Ezeket szent és áhítatos módon kell használni. (25)
16) 1Tim 4,13; Acs 15,21; Acs 10,33
17) 2Tim 4,2; Lk 8,18; Mt 28,19-20
18) Jel 1,3; Jak 1,22; Zsid 4,2; Ézs 66,2
19) Kol 3,16; Ef 5,19; Jak 5,13
20) 1Kor 11,26-27; Acs 2,42
21) 5Móz 6,13; Neh 10,29
22) Ézs 19,21; Préd 5,4-5
23) Eszt 4,16; Jóel 2,12; Mt 9,15; 1Kor 7,5
24) 2Móz 15,1-19; Zsolt 107; Fil 4,6; Eszt 9,22
25) Zsid 12,28
6. Az Újszövetség időszakában, sem az imát, sem az istentisztelet egyéb részeit nem lehet valamilyen helyhez kötni, elfogadhatóságuk nem függ a helytől, ahol, vagy amely felé fordulva gyakorolják. Istent mindenütt lélekben és igazságban kell imádni, (26) akár a családi áhítatban naponta, egyéni csendességben a titkos kamrában vagy ünnepélyesen a nyilvános összejöveteleken. Ezeket nem szabad gondatlanul vagy szándékosan elhanyagolni vagy elhagyni, mikor Isten ezekre hív Igéje és gondviselése által. (27)
26) Jn 4,21-24; Mal 1,11; 1Tim 2,8
27) Acs 10,2 Mt 6,6.11; Acs 2,42; Jer 10,25; 5Móz 6,6-7; Jób 1,5; 1Pt 3,7; Ef 6,18; Ézs 56,6-7; Péld 8,34
7. A természet törvénye is arra tanít, hogy Isten rendelése folytán az ember általában idejének egy töredékét Isten tiszteletére tegye félre. Erre vonatkozóan Igéjében közölt egy kifejezett, erkölcsi és örök parancsot, amely minden korszakban mindenkire nézve kötelező. A Szentírásban a hét egy napját nyomatékosan kijelölte, hogy azt az ember nyugalomnapként Isten számára megszentelje. (28) A világ teremtésétől kezdve Krisztus feltámadásáig a hét utolsó napja volt ez a nyugalomnap, Krisztus feltámadása után a hét első napja vette át ezt a szerepet, s lett „az Úr napja”. (29) A hetedik nap megtartásának eltörlésével most már ezt kell keresztyén nyugalomnapként megtartanunk, s érvényessége a világ végezetéig tart.
28) 2Móz 20,8-11; Ézs 56,2.4.6-7; 1Móz 2,2-3
29) Acs 20,7; 1Kor 16,1-2; Jel 1,10; Mt 5,17-18
8. A nyugalomnapot azáltal kell az Úrnak szentelnünk, hogy miután szívünket előzetesen felkészítettük erre és közügyeinket elrendeztük, egész napon át szent tartózkodást gyakorlunk a földi elfoglaltságokat és szórakozásokat érintő tevékenységektől, szavaktól és gondolatoktól (30) s az Úr napját, teljes egészében Isten egyéni és közös tiszteletére, a szükséges feladatok elvégzésére és irgalmas cselekedetek gyakorlására szánjuk. (31)
30) Neh 13,15-22; Ézs 58,13
31) Mt 12,1-13
23. Törvényes eskü
. A törvényes eskü része a vallásos istentiszteletnek, (1) melyben az esküt tevő személy, igazságban, igazságosságban és ítélőképességében ünnepélyesen hívja Istent segítségül, hogy tanúsítsa azt, amit esküszik, és kéri Istent, hogy ítélje meg őt az eskü hamis vagy igaz voltának függvényében. (2)
1) 2Móz 20,7; 5Móz 10,20; Jer 4,2; 5Móz 6,13
2) 2Kor 1,23; Róm 1,9; Fil 1,8; 2Krón 6,22-23; 3Móz 19,12;
2. Az emberek csak Isten nevére esküdhetnek, ezt pedig szent félelemmel és tisztelettel kell tenniük. Ezért a hiábavaló és elhamarkodott eskü az Ő dicsőséges és félelmetes nevére vagy bármilyen más dologra bűnös és utálatos dolog. (3) De súlyos vagy jelentős dolgok esetén, az igazság igazolása végett és a viszály megszűnése érdekében, Isten Igéje megengedi az esküt. (4) Ennél fogva jogosan lehet ilyen körülmények között törvényes esküt megfogalmazni, ha egy törvényes hatóság elrendeli azt. (5)
3) Mt 5,34-37; Jak 5,12
4) 2Kor 1,23; Zsid 6,16; Ézs 65,16; Jer 5,7; 5Móz 6,13; 1Kir 8,31
5) Neh 13,25; Ezsd 10,5
3. Bárkinek, aki Isten Igéje által igazolt esküt tesz, komolyan fontolóra kell vennie az ilyen rendkívüli cselekedet fontosságát, és abban csakis azt szabad állítania, aminek az igazságáról teljesen meg van győződve. Az elhamarkodott, hamis és hiábavaló eskük ingerlik az Urat, és miattuk gyászol ez a föld. (6)
6) 3Móz 19,12; Jer 23,10, 2Móz 20,7; Jer 4,2
4. Az eskütétel szavai legyenek félreérthetetlenek és feleljenek meg általános jelentésüknek kerülve minden kétértelműséget. (7)
7) Zsolt 24,4; Jer 4,2
5. A fogadalom egyedül Istennek tehető, senki másnak, amit a legnagyobb körültekintéssel kell kimondani és a legfőbb hűséggel szükséges teljesíteni. (8) Olyan fogadalmak azonban, mint például a Római Egyházban gyakorolt szüzességi fogadalom, vagy szegénységi, (9) engedelmességi fogadalmak, távol vannak attól, hogy a magasabb szentség fokozatait képviseljék, s csupán babonás és bűnös csapdáknak tekinthetők, melyektől a keresztyéneknek óvniuk kell magukat. (10)
8) Acs 18,18; Zsolt 76,12; 1Móz 28,20-22; Ézs 19,21; Préd 5,4-6; Zsolt 76,12; 5Móz 23,21-23; Zsolt 50,14
9) 1Kor 7,2.9; Ef 4,28
10) Mt 19,11; 1Pét 4,2
24. Polgári hatóságok
1. Isten, aki a Világ mindenható Ura és Királya, polgári hatóságokat rendelt maga alá, az emberek fölé, hogy dicsőségére és a közjó érdekében uralkodjanak. E cél érdekében felruházta őket a kard erejével a jót cselekvők védelmére és támogatására, valamint a gonosztevők megbüntetésére. (1)
1) Róm 13,1-4; 1Pét 2,13-14; Péld 8,15-16
2. Isten törvényével megegyező dolog egy keresztyénnek állami hivatalt betöltenie, ha arra felkérik. Ez esetben sajátos kötelessége, hogy állama jogrendszerét és jótékony törvényeit az igazság és békesség (2) megőrzése érdekében alkalmazza. Továbbá, az igazság és béke fenntartása érdekében felhatalmazásuk kiterjed az igazságos és szükségszerű háborúban való részvételre is. (3)
2) 2Sám 23,3; Zsolt 82,3-4; 1Pt 2,13; Róm 13,4; Mt 8,9-10; Acs 10,1-2
3) Lk 3,14
3. Mivel Isten rendeli a polgári hatóságokat a korábban leírt célok érdekében, alá kell vetnünk magunkat minden törvényes parancsuknak, az Isten iránti engedelmességünk részeként, nem pusztán a büntetés elkerülése végett, hanem lelkiismereti okokból is. (4) Szükséges, hogy a keresztyének imádkozzanak és könyörögjenek vezetőikért, mind azokért, akik hatalmat képviselnek, hogy nyugodt és csendes életet élhessenek teljes istenfélelemben és tisztességben. (5)
4) Róm 13,5-7; 1Pt 2,17; Tit 3,1; Júd 8-11
5) 1Tim 2,1-2
25. Házasság
1. A házasság egy férfi és egy nő között jöhet létre. Nem lehet egy és ugyanazon időben egy férfinek két vagy több felesége, ugyanúgy egy nőnek két vagy több férje. (1)
1) 1Móz 2,24; Mal 2,15; Mt 19,5-6
2. Isten terve a házassággal az, hogy abban a férj és a feleség egymás segítségére legyenek, (2) az emberiség gyermekekkel való gyarapodására, (3) s a házasság által elkerüljék az erkölcstelen életmódot. (4)
2) 1Móz 2,18
3) 1Móz 1,28
4) 1Kor 7,2.9; Mal 2,15
3. A legkülönfélébb emberek léphetnek törvényesen egymással házasságra, ha megfelelő ítélőképességgel tudják beleegyezésüket adni. (5) De a keresztyének kötelessége, hogy „az Úrban” házasodjanak. (6) Ennél fogva hitvalló keresztyének, akik vallják, hogy igazán követik a keresztyén hitet, nem köthetnek házasságot hitetlenekkel vagy bálványimádó személlyel. Az istenfélő egyének ne legyenek felemás igában házasságkötés révén olyanokkal, aki gonosz módon élnek vagy kárhozatos eretnekségeket vallanak. (7)
5) Zsid 13,4; 1Tim 4,3
6) 1Kor 7,39
7) 2Kor 6,14; Neh 13,25-27; 1Móz 34,14; 2Móz 34,16; 5Móz 7,3-4; 1Kir 11,4; Mal 2,11-12
4. Házasságot nem szabad az Igében megtiltott vérrokonságban kötni. (8) Soha semmilyen emberi törvény, sem a násznép azon jóváhagyása, hogy ilyen személyek együtt élhetnek férj és feleségként, nem szentesíthet ilyen vérfertőző házasságkötést. (9)
8) 3Móz 18
9) Mk 6,18; 1Kor 5,1; Ámós 2,7
26. Az Egyház
1. A láthatatlannak nevezhető egyetemes egyház, akikben a Lélek valóságos megszentelő, üdvözítő munkáját végzi, magában foglalja az összes kiválasztott személyt, aki a múltban, a jelenben és a jövőben Krisztusnak, az egyház fejének vezetése alá került. Ez az egyetemes egyház a mindeneket mindenekben betöltő Krisztusnak jegyese, teste és teljessége. (1)
1) Zsid 12,23; Kol 1,18; Ef 1,10.22-23; Ef 5,23-32
2. Azokat az embereket, akik szerte a világon hitet vallanak az Evangélium mellett, ennek alapján engedelmeskednek Krisztusnak és nem mocskolják be keresztyén nevüket semmilyen szentségtörő magatartással vagy az evangéliumot kifogató tévelygéssel, látható szenteknek nevezzük, és lehet nevezni. (2) Az egyes helyi gyülekezetek ilyen valóságos szentekből kellene, hogy összetevődjenek. (3)
2) Kol 1,23; 1Kor 15,2; Gal 2,5; Zsid 2,1; 1Kor 1,2; Acs 11,26; Jel 7,9; Acs 2,39
3) Róm 1,7; Ef 1,20-23; Acs 2,47
3. Az ég alatt a „legtisztább” gyülekezetek is ki vannak téve a tévedés és keveredés veszélyének. (4) Némely gyülekezet annyira elkorcsosult, hogy többé már nem tartozik Krisztus gyülekezetei közé, hanem a „Sátán zsinagógájává” változott. (5) Mindamellett, Krisztusnak mindig voltak és lesznek is (a világ végezetéig) követői, akik őszintén hisznek Benne, megvallják Őt és királyságát alkotják a földön. (6)
4) 1Kor 5; Jel 2 és 3
5) Jel 18,2; Jel 2,9; Jel 3,9; 2Thessz 2,11-12
6) Mt 16,18; Jel 12,17; Ef 4,11-13; Róm 11,3-4; Zsolt 102,29; Róm 11,18-22
4. Az Úr Jézus Krisztus az egyház feje, akire az Atya rendeléséből, legfőbb és szuverén módon ráruháztatott minden hatalom az egyház elhívására, megalapítására, elrendelésére és kormányzására; (7) a római pápa semmilyen értelemben sem lehet a feje annak, hanem ő az az antikrisztus, a bűnnek az az embere és a kárhozat fia, aki felmagasztalja magát az egyházban Krisztussal szemben és minden ellen, ami Istennek mondatik; akit az Úr megsemmisít az Ő eljövetelének fényességével. (8)
7) Kol 1,18; Mt 28,18–20; Ef 4,11,12.
8) 2Thessz 2,3–9.
5. A Neki adatott fennhatóság gyakorlása során, az Ige szolgálata által és a Szentlélek révén, az Úr Jézus magához hívja a világból azokat, akiket az Atya Neki adott, (9) hogy Előtte járjanak az engedelmesség minden útján, amelyet számukra Igéjében előír. (10) Azoknak, akiket így elhívott, azt parancsolja, hogy járjanak együtt, meghatározott közösségekben vagy gyülekezetekben, kölcsönös épülésükre, és annak a nyilvános istentiszteletnek a megfelelő végzésére, amelyet Ő megkíván tőlük a világban. (11)
9) Jn 10,16; Jn 12,32; Acs 13,48
10) Mt 28,20
11) Acs 2,42-47; Gal 6,2; Zsid 10,24-25; Mt 18,20; Ef 2,20-22; Róm 12,5
6. Ezeknek a gyülekezeteknek a tagjai szenteknek minősülnek, mivel látható módon jelét adják annak, hogy Krisztus hívásának engedelmeskedtek. Szükséges, hogy hitvallásukkal és életükkel is bizonyítsák ezt, (12) és hívő testvéreikkel egyetértésben, Krisztus rendelkezése szerint az Úrnak és egymásnak szenteljék magukat, Isten akarata szerint, az Evangélium rendelései iránt nyilvánított engedelmességben. (13)
12) Róm 1,7; 1Kor 1,2; Mt 3,8; Róm 10,9-10
13) Acs 2,41-42; 5,13-14; 2Kor 9,13; Ef 4,3; 4,13; 1Kor 1,10; Jn 17,21; 2 Kor 13,11; Zsid 12,14
7. Ezen gyülekezetek mindegyikének, melyek ekképpen gyűltek össze, az Ő Igéjében kijelentett értelmének megfelelően, megadta mindazt a hatalmat és tekintélyt, ami bármilyen módon szükséges ahhoz, hogy fenntartsák az istentiszteletben és fegyelemben azt a rendet, amit Ő állapított meg számukra, hogy megtartsák; parancsolatokkal és előírásokkal azon hatalom kellő és helyes gyakorlására és végrehajtására. (14)
14) Mt 18,17-18; 1Kor 5,4-5; 1Kor 5,13; 2Kor 2,6-8; 2Th 3,14-15; 1Th 5,14; Kol 3,16
8. Egy konkrét gyülekezet, mely Krisztus akarata szerint gyűlik össze és teljesen aszerint szerveződik, tisztségviselőkből és tagokból áll. A tisztségviselők – akiket Krisztus kijelölt, hogy a gyülekezet (mely ilyen módon hívatott és összegyűlt) kiválassza és elkülönítse őket a jegyek különleges kiszolgáltatására, valamint a hatalom vagy kötelesség végrehajtására, amivel Ő megbízza vagy amire elhívja őket, hogy ez folytatódjon a világ végezetéig – püspökök vagy vének, valamint diakónusok. (15)
15) Acs 20,17.28; Fil 1,1; 1Tim 3; Tit 1,7
9. Krisztus úgy rendelkezett, hogy maga a gyülekezet közös beleegyezése és szavazata alapján válasszák ki az általa elhívott bármelyik személyt, akit a Szentlélek alkalmassá tett és akinek ajándékot adott a tisztségek betöltésére. (16) Az ilyen személyt ünnepélyesen rendeljék a szolgálatra böjtölés és imádkozás által, a gyülekezet véneinek (ha léteznek ilyenek, akiket korábban véneknek avattak) kézratételével. (17) Krisztus módszere a diakónusok elhívására arról szól, hogy őt is közös beleegyezéssel és a gyülekezet szavazata alapján válasszák ki és rendeljék szolgálatra imádság és kézrátétel által. (18)
16) Acs 14,23
17) 1Tim 4,14
18) Acs 6,3-6
10. A lelkipásztorok munkája, hogy a gyülekezetben állandóan a Krisztus szolgálatára összpontosítsanak az Ige hirdetése és imádkozás által. Vigyázzanak a lelkekre, mint akik számot adnak majd Krisztusnak. (19) Ezért az általuk szolgált gyülekezetek sürgős kötelessége a kötelező tiszteletadás mellett, hogy tehetségükhöz képest anyagi javaikban is részesítsék képességeik szerint. (20) Ezt úgy kell végezni, hogy a pásztorok megfelelő ellátásban részesüljenek, hogy ne keveredjenek bele világi ügyekbe (21) és képesek legyenek a vendégszeretetet gyakorolni másokkal szemben. (22) Erre int a természet törvénye és a mi Urunk Jézus kifejezett parancsa is, aki elrendelte, hogy akik az evangéliumot hirdetik az evangéliumból éljenek.” (23)
19) Acs 6,4; Zsid 13,17
20) 1Tim 5,17-18; Gal 6,6-7
21) 2Tim 2,4
22) 1Tim 3,2
23) 1Kor 9,6-14
11. Habár tisztségüknek megfelelően a gyülekezetek lelkipásztorainak és véneinek nyomatékos feladata az Ige hirdetése, mégsem korlátozódik rájuk, mert a Szentlélek másokat is alkalmassá tehet az igehirdetés szolgálatának végzésére. Ilyen esetben s feltéve, hogy a gyülekezet beleegyezését adja és felkéri, ők is végezhetik, sőt kell, hogy végezzék a rájuk bízott szolgálatot. (24)
24) Acs 11,19-21; 1Pt 4,10-11
12. Minden hívő kötelessége egy helyi gyülekezethez tartozni, amikor és ahol lehetőségük van erre. Mindazok, akik a gyülekezeti közösség kiváltságaiban részesülnek, egyben a gyülekezet fegyelmezése és kormányzása alatt állnak, Krisztus szabálya szerint. (25)
25) 1Thessz 5,14; 2Thessz 3,6.14-15
13. Azok a gyülekezeti tagok, akiket valamilyen módon sértés ért egy, a gyülekezethez tartozó személy részéről, s maguk az Ige szabályai szerint jártak el az ügy rendezését illetően, ne zavarják a gyülekezet rendjét sem az összejövetelekről, sem a szent jegyek kiosztásakor való távolmaradásukkal, az őket ért sérelem indokán. Ellenkezőleg, várjanak Krisztusra a gyülekezet további ügykezelése során. (26)
26) Mt 18,15-17; Ef 4,2-3; 3Móz 19,17; Kol 3,13; Péld 25,9-10
14. Minden gyülekezet és tagjainak kötelessége, hogy Krisztus minden helyen található összes gyülekezetének javáért és jólétéért imádkozzon (27) és fáradozzon azok előmenetelén, területük és elhívásuk határain belül, a rájuk bízott kegyelmi ajándékok által. Keressék és ápolják egymás között a közösségi kapcsolatokat. Világosan következik ebből, hogy amikor Isten jóvoltából gyülekezetek plántálására kerül sor, ápolják a közösséget egymás között a békesség előmozdítása, a szeretet növekedése és a kölcsönös építés érdekében, amikor alkalom nyílik erre. (28)
27) Ef 6,18; Zsolt 122,6
28) Róm 16,1-2; 3Jn 8-10
15. Ha tantételt vagy a gyülekezet vezetését érintő probléma vagy nézetkülönbség merül fel, amely általánosan vagy egyénileg érinti a gyülekezetek békéjét, egységét, épülését, vagy amikor valamelyik gyülekezet egyik tagját sérelem éri, mivel nem az Igével és a helyes rendszabály szerint fenyítették meg, - ilyen esetekben a Krisztus szerint való rendezés azt kívánja, hogy az érdekelt gyülekezetek, akik egymással közösséget ápolnak, képviselőik által tanácskozzanak és vizsgálják felül az ügyet, értesítve eljárásukról az összes érintett gyülekezetet. (29) Ennek a képviselőkből álló ideiglenes bizottságnak azonban nincs semmilyen tulajdonképpeni gyülekezeti hatalma, vagy bármilyen hatásköre, amelyet az érintett gyülekezetek felett gyakorolhatna. Nem foganatosíthat semmilyen fenyítést egy gyülekezet vagy egy személy felett, és nem kényszeríthetik rá határozatukat a gyülekezetekre vagy tisztségviselőkre. (30)
29) Acs 15,2-6.22-25
30) 2Kor 1,24; 1Jn 4,1
27. A szentek közössége
1. A szentek hit és Szentlélek által eggyé válnak a fővel, Jézus Krisztussal. Nem személyi egységről van szó, hanem arról, hogy részesekké válnak kegyelmében, szenvedésében, halálában, feltámadásában és dicsőségében. (1) Miközben egymással egységet alkotnak szeretetben, közösségre jutnak egymás kegyelmi adományaiban, (2) s kötelességük a jó rend szerint elvégezni azokat a szolgálatokat, amelyek kölcsönös javukra válnak lelkileg mind testileg. (3)
1) 1Jn 1,3; Jn 1,16; Fil 3,10; Róm 6,5-6; Ef 3,16-19
2) 1Kor 3,21-23; 1Kor 12,7; Ef 4,15-16; Fil 3,10; Kol 2,19
3) 1Thessz 5,11.14; Róm 1,12; 1Jn 3,16-18; Gal 6,10; Róm 1,11-14
2. A szentek, hitük megvallása által el vannak kötelezve a megszentelt közösségi kapcsolatok ápolására, az Isten tiszteletére és olyan egyéb lelki szolgálatokra, amelyek kölcsönös épülésüket mozdítják elő. (4) Kötelességük továbbá egymás megsegítése a külső dolgokban az adódó szükség és képességeik szerint. (5) Ez a közösség vagy bensőséges lelki kapcsolat, noha elsősorban a szentek legközelebbi hívő körei, mint például a család (6) és a helyi gyülekezetek, (7) kapcsolatára vonatkozik, ha arra alkalom adódik, kiterjesztendő Isten egész házanépére, azaz mindazokra, akik bárhol segítségül hívják az Úr Jézus nevét, ha Isten erre alkalmat ad. A javak megosztásának kötelezettsége azonban nem jelenti azt, hogy valakinek teljes egészében fel kellene adnia anyagi javainak tulajdonjogát. (8)
4) Zsid 10,24-25; Zsid 3,12-13; Acs 2,46
5) Acs 11,29-30; Acs 2,44-45; 1Jn 3,17
6) Ef 6,4
7) 1Kor 12,14-27
8) Acs 5,4
28. Bemerítés és úrvacsora
1. A bemerítés és az úrvacsora határozott és szuverén rendelések, melyeket az Úr Jézus, az egyedüli törvényhozó jelölt ki, hogy folytatódjanak az Ő egyházában a világ végezetéig. (1)
1) 1Kor 11,26; Mt 28,19
2. E szent jegyeket csupán az arra alkalmas és Krisztus által felhatalmazott személyek szolgálhatják ki. (2)
2) Mt 28,19; 1Kor 4,1; Róm 2,28-29; Zsid 5,4
29. Bemerítés
1. A bemerítés jegye Jézus Krisztustól eredő újszövetségi rendelés. A bemerítendő számára jelképezi a Krisztussal halálában és feltámadásában vállalt közösséget, a Krisztusba történő „beoltást” (1) és a bűnök bocsánatát. (2) Arra is utal, hogy a bemerítendő átadta életét Istennek, Jézus Krisztus által, hogy új életben járjon és éljen. (3)
1) Mt 28,19; Róm 6,3-5; Kol 2,12; Gal 3,27
2) Mk 1,4; Acs 22,16
3) Róm 6,3-4; 2Kor 5,17; Kol 3,10; Kol 2,11
2. Csupán azok részesülhetnek bemerítésben, akik valósággal megtérnek Istenhez, bizonyságot tesznek az Úr Jézus Krisztusba vetett hitükről és készek akaratukat alávetni az Övének. (4)
4) Mk 16,16; Acs 2,41; Acs 8,12; Acs 8,36-37; Acs 18,8
3. A külső eszköz, amelyet e jegy kiszolgálásához használni kell, a víz, amelybe a hitvallót bemerítik az Atya, Fiú és a Szentlélek nevében. (5)
5) Mt 28,19-20; Acs 8,38; Mt 3,11; Jn 1,33
4. E rendelés helyes kiszolgálásához, a személy vízbe való teljes alámerítés szükséges. (6)
6) Mt 3,16; Jn 3,23
30. Úrvacsora
1. Az Úr Jézus elárulásának éjszakáján alapította az úrvacsora intézményét. A világ végéig szóló rendelkezésként adta gyülekezeteinek, folyamatos emlékeztetőül, önmaga kereszthalál által történt feláldozására. (1) Krisztus azért rendelte el ezt, hogy megerősítse a hívőket halálának minden hasznos jótéteményében, lelki táplálkozásukra és Őbenne való növekedésükre, hogy előmozdítsa feladataik elvégzését és ez iránti elkötelezettségüket, amellyel adósak Neki, és hogy köteléke és záloga legyen, a Vele és egymással ápolt közösségnek. (2)
1) 1Kor 11,23-26
2) 1Kor 10,16-21; Acs 2,42.46
2. Ebben a rendelésben Krisztus nincs felajánlva áldozatként az Atyának. Nem történik semmilyen valódi áldozat az élők vagy holtak bűneinek bocsánatáért sem. Csupán emlékeztetője Krisztus Önmagának a kereszten történt egyszer s mindenkorra szóló feláldozásának, (3) valamint minden lehetséges dicséret lelki felajánlása Istennek ugyanezért. (4) Emiatt, a pápa által rendelt miseáldozat, ahogyan ők nevezik azt, utálatos és sérti Krisztus áldozatának jelentőségét, amely az egyedüli engesztelés a választottak összes bűnéért.
3) Zsid 9,25-28; Róm 6,10
4) 1Kor 11,24; Mt 26,26-27; Zsid 7,23.24.27; Zsid 10,11.12.14.18
3. E rendelésében az Úr Jézus azt az utasítást adta szolgálattevőinek, hogy imával és áldáskéréssel különítsék el a kenyeret és a bort, az úrvacsora jegyeit, a köznapi használattól szent célra. A kenyeret megtörve a résztvevőknek adják, majd a kelyhet is, s önmaguk is részesednek az úrvacsorai jegyekben. (5)
5) 1Kor 11,23-26; Mt 26,26-28; Mk 14,22-24; Acs 2,46
4. A kehelynek az emberektől való megvonása, a jegyek imádásának gyakorlata, azok felemelése és az előttük való hódolat céljából történő körbe hordozásuk, vagy bármilyen színlelt vallásos célra való fenntartásuk ellentétes a rendelkezés természetével és Krisztus eredeti céljával. (6)
6) Mt 15,9; 2Móz 20,4-5; Mk 14,23; 1Kor 11,25-29
5. A külső jegyeknek ebben a rendelésben – megfelelően elkülönítve a Krisztus által elrendelt használatra – olyan kapcsolatuk van Ővele mint megfeszítettel, hogy olykor azok valóságosan, bár képletesen használt kifejezésekkel az általuk ábrázolt dolgok nevén vannak nevezve, azaz mint Krisztus teste és vére. (7) Azonban lényegük és természetük megmarad valójában csupán kenyérnek és bornak, mint azelőtt is. (8)
7) 1Kor 11,27
8) 1Kor 11,26-28
6. Az a tan, mely fenntartja a kenyér és bor lényegének Krisztus testévé és vérévé való átváltozását – amit általánosan transzszubsztanciációnak neveznek – egy pap megszentelése által vagy bármilyen más módon, az nemcsak a Szentírás, (9) hanem még a józan ész és értelem számára is visszataszító, felborítja a rendelés természetét, és sokféle babonaságnak, sőt súlyos bálványimádásnak volt – és a jelenben is – az okozója. (10)
9) Acs 3,21; Lk 24,6.39
10) 1Kor 11,24-25
7. Azok, akik méltó részesei az úrvacsora jegyeinek, külsőleg fogyasztanak a látható kenyérből és isznak a borból, ugyanakkor belsőleg és lelki értelemben, hit által, „Krisztusból táplálkoznak”, valóságosan és igazán, de nem testileg és fizikailag, egyúttal a halála által szerzett áldásokból részesülnek. Nem fizikai értelemben kell venni tehát a szimbolizmust. Az úrvacsorában Krisztus teste és vére a hívők számára nem test és hús formában van jelen, hanem lelki vonatkozásban van jelen a hívők hite számára. Belsőleg érzékelik, mint ahogy külső érzékeik számára nyilvánvaló a kenyér és a bor jelenléte. (11)
11) 1Kor 10,16; 1Kor 11,23-28
8. Minden tudatlan és istentelen személy, mivel alkalmatlan a Krisztussal való közösségre, egyben méltatlan az Úr asztalára, amiből kifolyólag nagy bűnt követ el, ha megmarad ebben a helyzetben és így részesül a szent jegyekben vagy engedélyezik neki az úrvacsorázást. (12) Aki méltatlanul részesül a jegyekben, vétkezik az Úr teste és vére ellen, és így ítéletet eszik és iszik önmagának. (13)
12) 2Kor 6,14-16; 1Kor 5,6.7.13; 2Thessz 3,6.14.15
13) 1Kor 11,29; Mt 7,6
31. Az ember halála utáni állapota és a halottak feltámadása
1. A meghalt emberek teste bomlásnak indul és visszatér a porba, (1) de lelke sem meg nem hal, sem el nem alszik, mivel halhatatlan lényegű, visszatér Istenhez, aki teremtette azt. (2) Az igazak lelkei a halállal tökéletes szentségre jutnak s a „paradicsomba” kerülnek, ahol Krisztussal együtt Isten arcának világosságában lesznek, dicsőség állapotában, várva testük teljes megváltását. (3) A gonoszok lelke a pokolba kerül, ahol gyötrelemben és teljes sötétségben tartják őket az ítélet nagy napjára. (4) E két helyen kívül, a testüktől különvált lelkek számára a Szentírás semmi mást nem említ.
1) 1Móz 3,19; Acs 13,36; Zsolt 104,29
2) Préd 12,9
3) Lk 23,43; 2Kor 5,1.6-8; Fil 1,23; Zsid 12,23
4) Júd 6-7; Lk 16,23-24.28; 2Pt 2,4
2. Az utolsó napon a még életben maradt szentek nem halnak meg, hanem elváltoznak. (5) A halottak feltámadnak ugyanazon saját testükben és nem másban, (6) noha ez lényegét tekintve különböző tulajdonságokkal rendelkezik, és lelkükkel örökre egyesül. (7)
5) 1Kor 15,51-52; 1Thessz 4,17
6) Jób 19,26-27
7) 1Kor 15,42-44
3. Krisztus ereje és hatalma által a gonoszok teste is feltámad, de kárhozatra. Azonban az igazak teste tisztességre támad fel Krisztus Lelke által, és dicsőséges testéhez hasonlóvá válik. (8)
8) Acs 24,15; Jn 5,28-29; Fil 3,21; 1Kor 15,43; Dán 12,2; 1Th 4,14-16
32. Utolsó ítélet
1. Isten kijelölt egy napot, melyen megítéli a világot igazságban, Jézus Krisztus által, akinek az Atya átadott minden hatalmat és ítélkezést. (1) Azon a napon nemcsak a bukott angyalok kerülnek ítélet alá, (2) hanem minden ember, aki valaha is e földön élt. Megjelennek majd Krisztus ítélőszéke előtt, hogy számot adjanak gondolataikról, szavaikról és tetteikről, s hogy elvegyék méltó jutalmukat vagy büntetésüket, a szerint, amit cselekedtek e testben: jót vagy rosszat. (3)
1) Acs 17,31; Jn 5,22.27; Róm 2,16
2) 1Kor 6,3; Júd 6; 2Pt 2,4
3) 2Kor 5,10; Préd 12,16; Mt 12,36; Róm 14,10-12; Mt 25,31-46
2. Isten célja az ítélet napjának kijelölésével kegyelme dicsőségének kinyilvánítása a kiválasztottak örök üdvözítésében, valamint igazságosságának megmutatása a gonosz és engedetlen elvetemültek örök kárhoztatásában. (4) Azon a napon az igazak örök életre mennek, s örök jutalomként élvezni fogják az Úr közelségében az öröm és dicsőség teljességét. (5) A gonoszok, akik nem ismerik Istent és nem engedelmeskednek Jézus Krisztus evangéliumának, örök gyötrelemben részesülnek, s „meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úrtól, és az Ő hatalmának dicsőségétől”. (6)
4) Róm 9,22-23
5) Mt 25,21.34; 2Tim 4,8; Jak 1,12; Jel 21,7; Róm 2,7.10
6) Mt 25,30.46; Mk 9,48; 2Thessz 1,7-10; Róm 2,5.8
3. Krisztus azt akarja, hogy meg legyünk győződve az ítélet napja eljövetele felől, egyrészt azért, hogy a bűntől minden embert elrettentsen, (7) másrészt, hogy nagyobb vigasztalást adjon nyomorúságaikban az istenfélőknek. (8) Titokban tartotta viszont az eljövendő ítéletnek időpontját, hogy az ember levessen minden testi bizakodást és szüntelen vigyázzon, mert nem tudja, hogy melyik órában jön el az Úr. (9) Tette ezt azért is, hogy az embereket arra késztesse, hogy mindenkor felkiáltsanak: „Bizony jövel, Uram Jézus!” Ámen. (10)
7) 2Kor 5,10-11; 2Pt 3,11.14
8) 2Thessz 1,5-7; Lk 21,27-28; Róm 8,23.25
9) Mk 13,35-37; Lk 12,35-40; Mt 24,36.42.44
10) Jel 22,20