top of page

CÉLUNK

HIRDETNI AZ EVANGÉLIUMOT, HOGY ISTENNEK EREJE ÁLTAL, KRISZTUS DICSŐSÉGÉRE, SOK ÜDVÖZÜLŐ ISTEN IGAZ IMÁDÓJÁVÁ LEGYEN.

Hirdetni az evangéliumot, …
 

Menjetek el az egész világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.
- Mk 16,15-16 -

Mert aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét érettem és az evangéliumért, megtartja azt.
- Mk 8,35 -

 

Hisszük, hogy az egyetlen út, a hirdetett evangéliumba vetett hit, ami által az ember megbékélhet Istennel, megmenekülhet az örök kárhozattól és Isten az Ő fiává fogadhatja, szeretetét élvezheti, már ebben a földi életben, majd egy örökkévalóságon át.
Hisszük egyfelől, hogy az evangélium hirdetése Krisztusnak parancsa, így minden újjászületett hívő embernek kötelessége, másfelől, hogy a valódi hitnek, Krisztus őszinte, igaz követésének egyik jele, az Őérte és az evangéliumért átadott életben mutatkozik meg. „Aki elveszti életét Őérte és az evangéliumért, megtartja azt.” Minden magát kereszténynek valló ember életének egyik legfőbb célja, küldetése és szívének egyik legfőbb vágya kell, hogy legyen.

…hogy Istennek ereje által, …
 

Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.
- 1Kor 1,17-18 -

 

Hisszük, hogy a keresztről szóló beszéd, az evangélium, Istennek erejét hordozza. Hogy Isten az Ő örök bölcsességében úgy határozott, hogy az igehirdetés bolondsága által üdvözíti a híveket. Hogy amikor egy szívben, az igazság által, Istennek Lelke munkálkodik, ugyan azzal a határtalan Isteni erővel teszi azt, mint amivel előhívta a teremtett világot, mint amivel feltámasztotta Krisztust a halálból. Hisszük, hogy ez az erő, megújító, újjáteremtő erő, és a halott, teljességgel romlott embert, új teremtéssé formálja, teljesen új élet, új ember jön létre. Ez az élet pedig látható, gyümölcseiről felismerhető.
 

… Krisztus dicsőségére, …
 

akár esztek, akár isztok, akármit cselekedtek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.
- 1Kor 10,31 -

Mert tőle, általa és érte van minden. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.
- Róm 11,36 -

 

Minden, ami teremtetett mennyen és földön, Isten által lett, az Ő jóakaratából jött elő, Őáltala tartatik fenn minden pillanatban, és Őérte létezik. A teremtés egyik fő célja, hogy azáltal Isten kinyilatkoztassa Önmagát. Megmutassa, személyét, hatalmát, tulajdonságait, egyszóval kinyilatkoztassa az Ő dicsőségét. A keresztény emberek fő vágya és elhívása, ezt a dicsőséget szemlélni, és abban, ahogy élnek, minden cselekedetükben, ezt a dicsőséget, megmutatni, és visszatükrözni a világba. Mindazok, akik az Ő követői, Isten ereje által, valósággal újjáteremtett emberek, mindenben az Ő dicsőségét keresik, és minden dicsőséget neki adnak.

… sok üdvözülő Isten igaz imádójává legyen.
 

az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres magának.
- Jn 4,23 -

 

Amikor Isten, az Ő dicsőségét kinyilatkoztatja egy emberi szívbe, világosságot gyújt és megnyitja lelki szemeit annak látására, az az ember nem tud mást tenni, csak gyönyörködni, abban, amire megnyílt a szeme. Magával ragadja Krisztus szépsége, Isten imádójává válik. Isten azt akarja, hogy akiket arra rendelt, megismerjék Őt, az Ő dicsőségét, aki egyedül méltó az imádatra. Mikor a jelenések könyve bepillantást enged a mennyekbe, azt látni, hogy az ott élő, Isten jelenlétében lévő teremtmények, akik látják, ismerik színről színre Istent, sem tudnak mást tenni, mint imádni Őt, azért, Aki. Nincs nála szebb, tökéletesebb, dicsőségesebb amire tekintetünk valaha is vetülhet. Nincs, ami jobban megelégíthetné szívünket, mint az Ő ismerete. Az örökkévalóság az Úr imádata lesz, melynél nagyobb gyönyörűsége és boldogsága nem lehet a léleknek, és ezt már itt a földön megízlelhetik, azok, akik megváltattak. Ebből az imádatból kell fakadnia minden szolgálatunknak, mindennapi cselekedeteinknek, minden engedelmességünknek, mert ha ez hiányzik, hiányzik a lényeg kereszténységünkből.

bottom of page